Az angyalföldi rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy férfit, aki helyett barátnője egyszer már letartóztatásba került.

Drogterjesztésből éltek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 13. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2021. november 11-én egy budafok-tétényi lakáson ütöttek rajta, ahol információik szerint egy drogterjesztésből élő fiatal pár lakott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Átkutatták a lakást

A lakás átkutatásakor a rendőrök közel 1,6 millió forint értékben foglaltak le kábítószergyanús anyagokat: 385 gramm fehér port, 25 gramm növényi származékot és tablettákat, valamint a kábítószer porciózására alkalmas zacskókat és mérleget. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtalálták a vásárlókat is

A 20 éves nő azt állította, 34 éves párja nem vett részt a drogbizniszben, az angyalföldi rendőrök azonban több mint egy tucat vásárlót azonosítottak, akik a férfitől vették az anyagot, írja a police.hu.

Kihallgatták őket

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 13. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nőt és a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. M. Tamást őrizetbe vették, azóta letartóztatásba került, barátnője szabadlábon védekezhet.

Falazni próbált

A nő nem először próbált falazni szerelmének. Közös lakásukban a 13. kerületi rendőrök 2020 májusában is találtak már kábítószer-kereskedelemre utaló bizonyítékokat, de a nőnek akkor sikerült magára vállalni a bűncselekményt.

Korábban csak a nőt tartóztatták le

Ekkor csak őt tartóztatták le, most azonban elegendő bizonyíték állt rendelkezésre, hogy társa kerüljön rács mögé. A rajtaütésről készült videót, az életkor igazolásával ITT lehet megnézni!

Pár napja meztelenül, az ágyában fogták el a kövér, pocakos drogdílert a rendőrök

Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta az ébresztőóra helyett a rendőrök keltették fel a nyugodtan alvó kövér, pocakos drogdílert Terézvárosban. A férfitől több ezer tablettát vettek a korábban elfogott drogkereskedők.

Sok kábítószer

A lakásban nagy mennyiségű kábítószert találtak, illetve elfogták az ott lakó 27 éves B. Andreát és korábbi élettársát, a 30 éves M. Á.-t. Ide kapcsolódik: Újabb drogfogás Budapesten: több ezer speed tablettát találtak a rákosmentei férfi lakásában, ráadásul ez még nem minden

1000 tabletta

A nyomozók a helyszínen több mint ezer kábítószergyanús tablettát, fél kilogramm amfetamint, 100 gramm marihuánát, 3,5 millió forintot, valutát, illetve a kábítószer csomagolásához, adagolásához használt eszközöket foglaltak le. Durva: Kioltotta 18 éves húga életét a drogos biatorbágyi férfi, egy búzatáblában találtak rá a polgárőrök

Elfogták a kövér drogdílert is

Két nappal később a zuglói rendőrök, a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói segítségével egy terézvárosi hotelben elfogták a 31 éves B. Krisztiánt, akitől M. Á. a nála talált nagy mennyiségű kábítószert vásárolta.

Fehér por és pénz

A rendőrök a hotelszobában kisebb mennyiségű kábítószergyanús fehér port, tablettákat és pénzt foglaltak le. Ezt is olvasd el: Már hónapok óta figyelték a Piliscsabán és környékén drogot terítő párost: a zsaruk végül így ütöttek rajtuk, az ügyfelek kezén is kattant a bilincs

4 millió forint

A BRFK 16. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói összesen több mint négymillió forint értékű kábítószert vontak ki a forgalomból. Ez is nemrég történt: Lebuktatták a zsaruk a Pest megyei droghálózatot, a TEK embereit is bevetették – Itt a videó az elfogásról

Őrizetbe vették őket

A két férfit és a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte M. Á. és B. Krisztián letartóztatását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rajtaütés – Forrás: YouTube videorészlet