Az ország harmadik legnagyobb minaretje Pécs és Eger után Érden van. A Modern Városok Program keretében gyógy-, sport és kulturális turisztikai beruházások megvalósítását tervezik Érd-Ófaluban. A Minaret környékének rendezése is a kiemelt városfejlesztési célok közé tartozik, már megérkezett ez ehhez szükséges 1,5 milliárd forint a város bankszámlájára.

A 23 méter magas érdi minaret az Oszmán Birodalom logisztikai útvonalának mentén épült. Az eredeti feltételezések szerint már a 16. században felépülhetett, de később bebizonyosodott, hogy csak a 17. század során lett kialakítva.

A sokszögű alapra épített tornyot 12 angyal díszíti, a falai mentén pedig számos mélyedés található, amelyeken keresztül jutott be a fény az épület belső terébe. A minaret tetején lévő ajtón kilépve Mekka irányába figyel a torony; s egybe az óvárosra, a Dunára és a Beliczay-szigetre is festői szépségű látvány tárul az érdeklődő látogató szeme elé.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Érd a Modern Városok Program keretében gyógy-, sport és kulturális turisztikai beruházások megvalósítását tervezi Ófaluban. A Minaret  környékének rendezése is a kiemelt városfejlesztési célok közé tartozik: a Hamzsabég tér bevonásával egy attraktív, turisztikailag is vonzó területet szeretnének kialakítani. A tervezési folyamat most zajlik, az elképzeléseket egy lakossági fórumon ismertették – írja az Érdmost.hu.

A Minaret olyan értéke Érd-Ófalunak, ami az egész ország számára jelentős, és megérdemli az odafigyelést, gondoskodást.  Új közterületi kapcsolatokat szeretnének létrehozni, összekötni a gátat, illetve a mögötte lévő zöld területet és a Hamzsabég teret.

A tér új funkciókkal gazdagodna: játszóteret, közösségi találkozásra, illetve sportolásra alkalmas területet építenének itt ki. A Minaret környékét pedig olyan módon alakítanák ki, hogy a forgalom csökkenjen: a Hamzsabég téren helyeznék el a buszfordulót, a Minaret pedig  tehermentesülne a buszforgalomtól.

Olyan kiegészítő funkciók is megjelenhetnek a téren, mint a cukrászda, kávézó, turisztikai iroda, helytörténeti kiállítás.

A beruházás megvalósításához megérkezett 1,5 milliárd forint a város számlájára – erről Bács István érdi alpolgármester számolt be. Mint mondta, az első lépés a Helyi Építési Szabályzat módosítása lesz, amire várhatóan a novemberi közgyűlésen kerül majd sor. A részleteket – hol telepítsék a játszóteret, a közvilágítást, a padokat – egy közösségi tervező bevonásával alakítja majd ki az építész.

A közösségi tervező a helyi lakosokkal fog egyeztetni ezekről a kérdésekről. Bács István elmondta azt is: ha novemberben elfogadják a HÉSZ módosítását, utána elkezdhetik a közösségi tervezést, majd kiírhatják a közbeszerzést, és várhatóan jövő ősszel elindulhat a megvalósítás is.

Kiemelt kép: Érdmost.hu