Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rengeteg pénzt öntenek Brüsszelből Magyarországra, Karácsony Gergely szerint nagy baj lesz, ha ez a kiváltságos kevesekhez kerül

Karácsony Gergely

Az elkövetkező években sok pénz érkezik Magyarországra az Európai Unióból. 5800 milliárd forintról van szó, ebből 30 Puskás Stadiont lehetne építeni, más hasonlattal élve Mészáros Lőrinc állítólagos vagyonának 12-szeresére rúg ez az összeg. Ebből rengeteg zöldfelület, park, új közterületek épülhetnének Budapesten. Egészségesebb, korszerűbb és jobb lenne az élet a fővárosban. Karácsony Gergely szerint van egy kis probléma: a kormány eddig nulla javaslatot fogadott be azok közül, amit a főváros javasolt, hogy mire kellene felhasználni ezt a sok pénzt.

Gyermekeink jövője a tét

A nem kevés pénzt az Európai Unió az ország fejlesztésére, felzárkóztatására, gyermekeink jövőjére kell költeni. Ebből juthatna bőven az önkormányzatoknak is, így Budapestnek is. „Az Európai Unió világosan kimondta, hogy a tagállamok kormányainak kötelezően be kell vonnia az önkormányzatokat a források felhasználásába” – fogalmazott a Mérce.hu oldalon Karácsony Gergely, főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiváltságosok

„Ha ezek a források ismét a kiváltságos kevesek zsebébe kerülnek, azzal nem csak tovább mélyítik a szakadékot ember és ember között, de jelentősen hátráltatják nem csak Budapest, de az egész ország fenntartható fejlődését. Ha most nem változtatunk, félő, hogy elkésünk: az elszegényedés óriási méreteket ölt, a klímakatasztrófa pedig elkerülhetetlenné válik.” – írja a főpolgármester. EZT SE HAGYD KI! Karácsony Gergely szembeszáll Orbán Viktorral, lemondja az atlétikai VB-t, ha kínai diákvárost akar a kormányfő

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tiszta város

A megvalósítandó projekteknek hozzá kell járulniuk az éghajlati és a környezetvédelmi fenntarthatósággal kapcsolatos szempontok érvényesítéséhez, támogatniuk kell a tiszta energiára való átállást az energetikai rendszerek korszerűsítésén keresztül. Az Európai Unióból érkező összeg nagyságrendileg akkora, mint Mészáros Lőrinc állítólagos vagyonának 12-szerese. EZT OLVASTAD? Tényleg összeházasodnak! Bejelentették, hogy Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc lakodalomra készül

Ezt sokan olvasták:

Nincs érdemi egyeztetés

„A kormány ódzkodik az érdemi egyeztetéstől, pedig Budapestnek is, az önkormányzatoknak is konkrét terveik vannak arra nézve, mire lehetne okosan elkölteni a forrásokat, úgy, hogy abból legtöbbet a városlakók profitáljanak.” – írja a főpolgármester, majd így folytatja:

Magyarország jövője

„Magyarország április 30-ig köteles beszámolni arról az Európai Bizottságnak, hogy mire akar költeni 5800 milliárd forintot. Ez a következő évek legfontosabb dokumentuma, túlzás nélkül állítható: Magyarország jövője múlik rajta. Ezért is elfogadhatatlan, hogy az eddig megismert kormányzati tervek megint a kevesek érdekeit sorolják a többség igényei elé.”

Egy javaslatot sem fogadott el a kormány

Karácsony Gergely hozzáteszi: „Nem csak az a baj, hogy a kormány 0, azaz nulla javaslatot fogadott be azok közül, amit a főváros és az önkormányzatok szövetsége megfogalmazott. Az igazi baj, hogy a kormány napokban bemutatott tervei az 5800 milliárd forint felhasználásáról az építőiparról szólnak, nem a magyar társadalomról; betonról, és nem az emberről; a kevesekről és nem a többségről; az oligarchák érdekeiről, és nem a magyar vállalkozások támogatásáról.” – fogalmaz a főpolgármester.

Magyar emberek érdekei

„Az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bevonása lehetne a biztosítéka annak, hogy ebből a pénzből olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek a magyar emberek érdekeit szolgálják.” – teszi hozzá Karácsony Gergely, majd így folytatja:

Beton helyett, ember

„Mi a budapesti projektek mellett amellett fogunk érvelni, hogy az egész program fókuszát változtassa meg a kormány, a betonról az emberre. Ha a tárgyalóasztalnál netán nem érünk célt, élni fogunk az Európai Unió által biztosított lehetőségeinkkel. Minden eszközt latba vetünk annak érdekében, hogy az 1 százaléknyi kevesek haszna ne lehessen fontosabb a 99 százaléknyi többség jövőjénél.” – írja Budapest főpolgármestere. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Exit mobile version