Hétfő este 22 óra környékén robbanás-jellegű hangtól ijedtek meg a kispestiek. A kiemelt képünkön is látszik, hogy valami füstölt az erőmű környékén. Sokan villámcsapásra gyanakodtak.

FRISSÍTÉS: A Fővárosi Katasztrófavédelem a BudaPestkörnyeke.hu-nak azt írta, semmilyen katasztrófa nem történt Kispesten hétfő este.

Hétfő este 22 óra környékén robbanás-jellegű hangtól ijedtek meg a kispestiek. Az egyik facebookos csoportba került képen az látszik, hogy valami füstöl a Kispesti Erőmű közelében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A robbanást sokan hallották Wekerle-telepen, Pestszentimrén, a KÖKI közelében és a Maglódi úton. Egyesek kifejezetten robbanásról beszélnek, mások villámcsapásra gyanakszanak.

A képek alapján jól látszik, hogy valami füstöl az erőmű közelében. Egy olvasónktól úgy tudjuk az egyik hűtőtorony páráját bármikor le lehet így fényképezni. Vélhetően egy közeli villámcsapás hangját vélték robbanásnak a környéken élők.

A Kispesti Hőerőmű

Az erőmű 1960-as években kezdte meg a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést. A környező városrész energiaigényének változásával összhangban a 70-es évek elején a teljesítőképességét kibővítették, széntüzelésről első lépésként fűtőolaj tüzelésre, majd földgáztüzelésre tértek át. A földgáztüzelés mellett másodlagos tüzelőanyagként a fűtőolaj a régi technológia leállításáig megmaradt.

A 90-es évekre egyértelművé vált, hogy a fővárosi környezetben, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokat, valamint az energiatermelés hatékonyságának növelését az erőmű régi technológiájával már nem lehet teljesíteni. A technológia berendezései is elérték gazdaságos élettartamuk végét.

Az MVM Rt. által 1999-ben kiírt villamos kapacitás tenderen a sikeres részvétel az erőmű szempontjából létkérdés volt. A beruházási projekt keretében felújításra került régi erőműrész egy korszerű gáz-gőz körfolyamatú gázturbinás blokkal egészült ki.

A felújított és kibővített erőmű 2004 óta van kereskedelmi üzemben. Környezeti terhelése messzemenően kielégíti a nagyvárosi üzemű erőművel szembeni elvárásokat. Az összhatásfoka meghaladja a 80%-ot, energiatermelése lényegesen kedvezőbb a korábbi erőműnél.

Az erőmű – üzemidő alapú, ill. rendszerszolgáltatási – megbízhatósági mutatószámai évek óta 99% körül vannak. A kispesti és kőbányai távhőkörzetekben több, mint 40 000 lakás fűtéséhez és használati melegvíz-ellátásához termel és ad át hőenergiát a FŐTÁV ZRt. számára.

Kiemelt kép: Facebook/Kispest – Köszönjük a kép készítőjének, hogy fotójával segíti mások hiteles tájékoztatását.