Tíz minősített taxitársaság marad Budapesten, miután a TaxiPlus felhagy a szolgáltatással, és helyét a 6×6 Taxi veszi át.

A két vállalkozás egy cégcsoportba tartozik, így az összevonás nem meglepő, ugyanakkor hivatalos magyarázatot nem adott a lap érdeklődésére a cég – írja a Porfolio.

A friss híreket ide kattintva éred el!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a fuvarállomány Budapesten, valószínűleg ezzel függ össze a döntés.

A szakmában nem tartják kizártnak, hogy Budapesten végül csak 3-4 taxitársaság marad talpon, a válság nagy nyertese pedig a Bolt, korábbi nevén a Taxify lehet.

A TaxiPlus World tavaly 297,5 milliós nettó árbevétellel működött az egy évvel korábbi 289 millió forint után, nyeresége pedig 31,7 millió forintról több mint 70 millió forintra nőtt.

Az idei június 30-ai közgyűlésen 80 millió forint osztalékot szavaztak meg a tulajdonosok.

Ez is érdekelhet: Razzia a belvárosban: Lefoglalták az engedély nélkül működő taxikat

Kiemelt kép: illusztráció, BPK-fotó