Szombat este egy Volkswagen Golf villanyoszloppal találkozott Pest megye területén. A súlyos baleset Vecsés belterületén, a Fő úton történt.

A baleset körülményeiről

Egy 3-as BMW kombi két utassal Üllő felől haladt Vecsés központja felé, majd a József utcánál a sofőr balra akart kanyarodni. Elmondása szerint belenézett a tükörbe, bekapcsolta az irányjelzőt, majd megkezdte a kanyarodást. Ekkor azonban egy Volkswagen Golf III nagy erővel a BMW bal elejének ütközött. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni fotó

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A baleset helyszínén készült felvétel

A Golf sofőrje járt rosszabbul

A Golf 19 éves vezetője balra rántotta a kormányt, ennek következtében az autó a sarkon található autómosó előtti területre sodródott, majd a bal elejével telibe talált egy ott álló beton villanyoszlopot, amely hosszában a Golf tetejére zuhant. A BMW pedig többször megpördült és a Volkswagen mellé sodródott, de az úttesten maradt.

A balesetben megrongálódott BMW

Az oszlop kitört a helyéről

Életveszélyes állapotba került a Golf sofőrje

A Golf sofőrjét a helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki az oszlop alól, ő több súlyos sérülést szenvedett, koponyatörést, medencetörést, a válla, a mellkasa, a lábai is sérültek, nem megerősített információink szerint az éjszaka folyamán 8 órán át műtötték, nem sok esély van az életben maradására. A BMW-ben kirobbantak az oldalsó légzsákok, sofőr és fiatal nő utasa kiszálltak a roncsból, nem sérültek meg.

Munkában a rendőrség, a mentők és a tűzoltók

Tréleren a rommá tört Volkswagen Golf

Órákig le volt zárva a Fő út

A Golf és a BMW között még egy autó közlekedett, vélhetően a BMW vezetője ezért nem látta a tükörben az előzésre készülő sofőr autóját, aki ezt követően nagy sebességgel kivágott és egyszerre akarta a két autót megelőzni. A Fő út a baleset miatt órákig le volt zárva, a forgalmat mindkét irányból elterelték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: Baleset-info.hu, Barni Car Autómentés, Somogyi Krisztina