Hiába fogadta el a büntetését februárban és ismerte el felelősségét Lovasi András, a 2019. március 27-i autóbalesete ügyében, a történet még mindig nem ért véget. Az ügyészség perújítási kérelmet nyújtott be egy héttel ezelőtt és új eljárás lefolytatását kérték. Mivel az egyik megsérült rendőr maradandó sérülést szenvedett, átminősítenék az ügyet, amelynek a vége akár börtönbüntetés is lehet.

A Városligetnél ütközött

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy Lovasi András 2019. március 27-én,  áthajtott a piroson, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésénél, és összeütközött egy rendőrautóval. Emiat egy harmadik autó is nekiütközött a kékvillogós járműnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Súlyosan megsérült az egyik rendőr

A rendőrség 2019 májusában megállapította, hogy a Kispál és a Borz együttes egykori énekese okozta a balesetet. A balesetben a rendőrautó sofőrjének eltört a kulcscsontja, nála 2020 novemberében az orvosszakértő maradandó fogyatékosságot állapított meg.

Tudtad? Magyarország legnépszerűbb TOP 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu, napi 240 ezernél is több olvasóval! Közben új szolgáltatást indítottunk nektek, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ne maradj le te sem a jó kis eseményekről. Ide kattintva éred el a naponta frissülő programajánlatunkat. Köszönjük, hogy te is minket olvasol!

Benézett egy lámpát

Lovasi András most a Blikknek adott interjút, amelyben arról beszél, hogy épp főpróbára igyekezett, a navigációt követve próbált eljutni a helyszínre és mivel nem volt ismerős a környéken, benézett egy lámpát.

A balesetről készült felvétel

Helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: katasztrófavédelem

Sokkot kapott

Az énekes a baleset után azonnal sokkot kapott. „Amikor kiszálltam és láttam, hogy a másik autó sofőrje elájult, nagyon megijedtem. Azt kérdeztem magamtól, hogy te jó ég, mit csináltam?” – mondja Lovasi András.

Felvette a kapcsolatot a sérültekkel

A zenész később felvette a kapcsolatot azzal a két rendőrrel, akik az autóban ültek: a hölgytől, aki könnyebb fizikai sérüléseket szenvedett, bocsánatot kért, amit el is fogadott. „A férfival többször kedvesen elbeszélgettem, sőt, szerettem volna találkozni is vele, és bár először belement, később megkért, hogy ne keressem többet” – mondta Lovasi.

Kártérítést is fizetett volna

A zenész arról is beszélt, hogy kártalanítani szerette volna a sérülteket. Nemrég eladta pécsi házát, abból fizette volna ki a fájdalomdíjat. Sajnálja, hogy másképp alakultak a dolgok.

Rémálmai vannak

Lovasi Andrásnak még ma is vannak rémálmai a baleset miatt, és lelkiismeret-furdalása is, azért, „hogy mit csináltam másokkal.” – mondja.

Bevonták a jogosítványát

Egy évre bevonták Lovasi jogosítványát, amit le is adott, a 225 ezer forintos pénzbüntetést pedig részleteiben fizeti. A bevásárlást lánya és felesége segítségével oldja meg, nekik van jogosítványuk.

Nincs vége az ügynek

 „Nem örültem, de benne volt a pakliban. Utólag is sajnálom, hogy nem tudtunk mediációs eljárás keretein belül megegyezni, mert én szerettem volna segíteni. Talán mindenki jobban járt volna, ha kifizetem a kártérítést”. – mondta Lovasi András. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Kiemelt kép: bpk illusztráció