Nem lehetett már megmenteni annak a 25 éves férfinak az életét, akit 2020. április 3-án este szúrtak le a budapesti 28-as villamoson, a 8. kerületi Orczy téren – írja a police.hu, miután lezárták a nyomozást az emberölés ügyében.

Piszkálta a kutyát

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, a későbbi áldozat egy barátjával és kiskutyájával utazott, amikor egy férfi piszkálni kezdte a törpepincsit. A kutya gazdája ezt szóvá tette, mire a férfi verekedni kezdett, majd kést rántott, és mellkason szúrta a fiatalembert. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elmenekültek a helyszínről

Az áldozat barátja megpróbált segíteni, de a támadó társa megütötte. Amikor a villamos megállt, a késelő, a másik férfi és a társaságukban lévő nő elmenekült, de a 8. kerületi járőrök perceken belül elfogták őket. A megszúrt fiatalhoz mentőt hívtak, de már nem lehetett rajta segíteni. Később kiderült, a két támadó hajléktalan volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elszökött a kutya

A kutya annyira megijedt attól, hogy megtámadták a gazdáját, hogy elszökött. Az egész Budapest a halálra késelt Sz. Gábor kiskutyáját, Pepsit kereste. Pár nap múlva egy óvoda udvarán  találták meg a kutyát.

Pepsit a megkéselt fiú barátnője vitte haza

Sz. Gábor barátnője ment a kutyáékrt – Forrás: Facebook

Emberölés a gyanú

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a 43 éves L. Jánost emberölés elkövetésével, az áldozat barátját megütő 38 éves D. Károlyt bűnsegédként elkövetett emberöléssel gyanúsítja. A bűncselekményt követően mindkét férfit őrizetbe vették, azóta letartóztatásban vannak – írja a police.hu.

Elrejtette a kést

A késelő társaságának tagja volt egy 29 éves nő is, aki a kést elsőnek a ruházatába, majd a villamosról leszállva egy beton virágládába rejtette, később a kés hollétéről szándékosan valótlanságot közölt az intézkedő rendőrökkel.

A virágládában találták meg a kést

Ezzel a késsel ölték meg Sz. Gábort – Forrás: police.hu

A nő házi őrizetben van

D. Éva ellen bűnpártolás miatt folytattak eljárást, mert a megalapozott gyanú szerint elrejtette a halálos sebet okozó kést. Az eszközt a rendőrök megtalálták. A nőt is őrizetbe vették, ő később bűnügyi felügyelet alá került.

Befejezték a nyomozást

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

A temetőben látogatta meg barátját

A gyilkosság után pár héttel ünnepelte volna születésnapját a tragikus körülmény közt elhunyt Sz. Gábor. Márk, aki vele volt a gyilkosság idején, a temetőben látogatta meg barátját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagy bulit terveztek

A férfi azt mesélte, nagy bulit terveztek. Ugyanazon a szórakozóhelyen dolgoztak, ott barátkoztak össze. „Próbálok menekülni az emlékek elől, ami persze képtelenség. Állandóan azon kattogok, ha este csak öt perccel később indulunk el a villamoshoz, akkor Gábor még ma is élne. Még mindig sajog az ütés helye, amit a rám támadó hajléktalantól kaptam. De még így is én jártam jobban, mert életben maradtam. Csak abban bízom, hogy a gyilkost élete végéig börtönbe zárják… A szülinapomon ünneplés helyett kimentem Gábor sírjához, a megivott üveg sört az ő emlékének ajánlottam”.

Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után – Forrás: police.hu