2020. április 3-án az esti órákban, a 8. kerület, Orczy tér irányába a Kőbányai úton közlekedő 28-as villamoson egy kutya megsimogatása miatt szóváltás és dulakodás tört ki több személy között.

Az egyik férfi elővett egy kést és mellkason szúrt egy másikat, aki a sérülés következtében elhunyt. A késelő társaságának tagja volt egy huszonkilenc éves nő is, aki a kést elsőnek a ruházatába, majd a villamosról leszállva egy beton virágládába rejtette, később a kés hollétéről szándékosan valótlanságot közölt az intézkedő rendőrökkel.

A tragédia részleteiről akkor a BudapestKörnyéke is beszámolt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!


A Budapesti Rendőr-főkapitányság fél órán belül elfogta a terhelteket a kést elrejtő nőt emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a nő korábban bűnügyi felügyelet alá került, azonban ennek a szabályait többször megszegte, ellene elfogatóparancsot is ki kellett bocsátani, amely alapján ismét elfogták.

Az ügyészség indítványt tett a nő letartóztatására az eljárásbeli jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében.

A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt.

Az ügyben két, emberöléssel gyanúsított férfi van még letartóztatásban.