Holttestet találtak a rendőrök a Dunában Kisoroszinál. A helyszínről származó információk szerint egy ötven körüli nő holttestét emelték ki a folyóból, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Holttestet találtak a Dunában

Holttestet találtak a rendőrök a Dunában Kisoroszinál. A helyszínről származó információk szerint egy ötven körüli nő holttestét emelték ki a folyóból, és az elsődleges vizsgálatok szerint vízbefulladás okozta az asszony halálát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vizsgálódik a rendőrség

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja, és így az egyenruhások közigazgatási eljárásban vizsgálják az eset körülményeit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A vízben sodródott

A BudaPestkörnyéke.hu írta meg, hogy bejelentés érkezett 2022. július 11-én 4 óra 30 perckor a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység- irányítási Központjába arról, hogy Budapesten, a 11. kerületi szakaszon a Dunában sodródik egy nő. 

Segítettek a rendőrök

Miközben a telefon végén lévő bejelentővel folyamatosan kapcsolatban volt az ügyeletes, értesítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreit, akik perceken belül a helyszínre értek, és a nőt kihúzták a vízből, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak, derül ki a rendőrség közleményéből.

Ismeretlen holttestet találtak

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta, egy idős nő holttestét húzták ki a Dunából a vízirendőrök Újpestnél, egyelőre azonban nem sikerült azonosítani, ki lehet az.

Nincs idegenkezűségre utaló nyom

BRFK korábbi közlése szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja az esetet.

Megfulladt

A 65-75 körüli nő halálának körülményeivel kapcsolatban annyi derült ki, hogy baleset történhetett. A asszony feltehetően a tragédia napján a víz alá merült, de feljönni valamiért már nem tudott, halálát fulladás okozta.

Nem tudták azonosítani

Az asszony holttestére egy járókelő figyelt fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A nőt azóta sem sikerült azonosítani, a police.hu körözési oldalára is felkerült. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció