Tüttő Katát jelöli főpolgármester-helyettesnek Karácsony Gergely. Tüttő társadalmi munkaként, vagyis fizetés nélkül látná el a feladatot. A jelölt korábban már volt Karácsony helyettese. Vitézy Dávid nem támogatja a jelöltet, mert Tüttő egykor a korrupt MSZP-sekkel ült egy frakcióban

Előkerült az MSZP-s arc

Karácsony Gergely pénteken délelőtt bejelentete, hogy az egykori MSZP-s helyettesét, Tüttő Katát jelöli főpolgármester-helyettesnek, mert nagyon bízik benne. A tavaly felállt Fővárosi Közgyűlés eddig egyetlen főpolgármester-helyettest sem választott meg, ezért a főpolgármestert nemrég másodfokú bírósági ítélet szólította fel, hogy állítása helyre a törvénytelen állapotot. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megfelelő ember?

„Tavaly ilyenkor Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot, a jobbkezemet és az egykori ellenfelemet jelöltem erre a feladatra. Ám, a közgyűlés meg sem tárgyalta a javaslatot.”- írja közösségi oldalán Karácsony Gergely, majd így folytatja: “Most teszek egy másik javaslatot. Olyan embert jelölök, aki megfelel a törvényi előírásnak – közgyűlési tag, de nem polgármester vagy alpolgármester -, vállalja a feladatot és akiben megbízom. A közgyűlésben egyetlen ilyen ember van: Tüttő Kata.”

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

Kiváló politikus

Karácsony szerint Tüttő az egyik legkiválóbb politikus, akivel valaha dolgozott. Szerinte fiatal kora ellenére a közgyűlés legtapasztaltabb tagja és ezzel párhuzamosan a legmagasabb vezetői tisztséget tölti be, amit magyar valaha elért az Európai Unióban: ő az EU önkormányzati szervezetének, a Régiók Bizottságának az elnöke. Tüttő Kata EU-s megválasztását az összes frakció támogatta, beleértve a magyarországi fideszes és ellenzéki önkormányzati politikusokat. A Tiszának ugyan ott nincsenek képviselői, de a Tisza pártcsaládja, az Európai Néppárt is támogatta Tüttő megválasztását.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ingyen vállalná

Karácsony azt javasolja a közgyűlésnek, csak jövő júniusig, az új kormány megalakulásáig válasszák meg Tüttőt helyettesnek. “Utána úgyis új, remélhetőleg sokkal jobb korszak kezdődik a főváros életében. Kata pedig azzal szeretné megkönnyíteni a döntést, hogy díjazás nélkül, társadalmi munkában látná el a feladatot. Ezáltal helyreállítanánk a főváros törvényes működését, kapnánk egy már bizonyított főpolgármester-helyettest és egy fantasztikus „nagykövetet” az EU-ban” – írja Karácsony Gergely.

A főispán jelölhet

Ha a közgyűlésnek továbbra sem sikerül főpolgármester-helyettest választani, vagyis ha elutasítják Tüttő Katát, akkor a főispán, Sára Botond jelöli ki a főpolgármester helyettesét, akinek a jogköreit a főpolgármester határozza meg. „A főispán embere kap egy irodát a negyedik emeleten, hozzá egy kávéfőzőt, viszont semmilyen jogkört” – mondta Karácsony arról, mire számíthat majd Sára Botond jelöltje.

Karácsony pártja vett le napirendről

A főpolgármester tavaly ősszel már próbálkozott, Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust jelölte, de a Fővárosi Közgyűlés nem szavazott a javaslatról, mert Karácsony párttársa, Barabás Richárd javaslatára levették a napirendről az ügyet.

Vitézy nem támogatja Tüttőt

Nem sokkal cikkünk megjelenése előtt, Vitézy Dávid a Podmaniczky Mozgalom vezetője leszögezte, hogy képviselőik nem támogatják Tüttő Kata jelöltjét. “A főpolgármester is tudatában kell legyen: aki részt vett az orosz metrófelújítás beszerzését intéző bizottságban, aki már Hagyó Miklós idején is a fővárosi szocialisták képviselője volt, s aki a fővárosi parkolási maffia főszereplőivel ült közös MSZP-frakcióban ciklusokon át, nem számíthat a támogatásunkra” – írta posztjában Vitézy. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Tüttő Kata – Forrás: Facebook