Sikeres licitálás után a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei Zrt. szerezheti meg a Rác fürdő ingatlanjait – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn a sajtót. A Rác fürdő felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szálloda építéséről még 2002 májusában döntött a Fővárosi Közgyűlés az épület több mint egy évtizede teljesen üres.

Egy évtizedes kallódás

A közleményben emlékeztetettek: Budapest 2019-ben hivatalba lépő városvezetésének egyik kiemelt célja volt, hogy a Rác fürdő „több mint egy évtizedes kallódás után régi fényében kerüljön vissza a fővároshoz”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Árverésen kelt el

A Rác fürdőre és a mellé épített 67 szobás szállodára még márciusban hirdetett nyilvános árverést az ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

5 milliárd forint

A kikiáltási ár valamivel több mint 5 milliárd forint volt, az árverésen való részvételhez megfizetendő előleg összege 254,4 millió forint. Az értékesítési eljárást május elsején ismét meghirdették, gyakorlatilag ugyanazokkal a feltételekkel – tudatták.

Az államra várnak

A Főpolgármesteri Hivatal azt írta: a hétfői liciten szerezte meg az ingatlanokat a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei Zrt. Arról, hogy az elővásárlási joggal rendelkezők akarnak-e élni a jogukkal, 30 napon belül kell nyilatkozniuk. Amennyiben az állam nem kíván élni ezzel, a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei Zrt megkezdheti a fürdő felújítási munkálatainak tervezését.

2002-óta ügy

Emlékeztettek, a Rác fürdő felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szálloda építéséről még 2002 májusában döntött a Fővárosi Közgyűlés. Akkor olyan konstrukciót fogadtak el, hogy a műemlék jellegű fürdőépület felújítása mellett a szomszédos két telken szálloda épüljön.

Tarlós már megnyithatta volna

A közleményben úgy fogalmaztak, „Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerint a Rác fürdőt 2010 őszén meg lehetett volna nyitni, de a Tarlós István vezette főváros kilenc évig erre nem volt képes, sőt eddig úgy látszott, a budapestiek elveszíthetik a város egyik ékkövét”. Hozzátették: ezt a folyamatot sikerülhet most visszafordítani. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rácz fürdő – Forrás: termalfurdok.com