A kétéves kisfiát Olaszországban brutálisan kivégző magyar anya a gyilkosság előtt pénzért könyörgött. Egy ismerőse most arról mesélt, hogy a nőnek indulatkezelési problémái voltak és egyáltalán nem volt pénze. A gyilkos nő korábban a budapesti agglomerációban, lakott. Az édesanyja, vagyis a megölt kisfiú nagymamája azt mondta, hogy a gonoszt nevelte fel.

Megszökött a gyerekkel

A nőnek a magyar bíróság döntésének értelmében át kellett volna adnia a gyermeket a budapesti apának, azonban ezt nem tette meg. A nő Olaszországba szökött a kisfiúval, akivel több késszúrással végzett, majd bevitte egy Lidl áruházba a halott vagy még haldokló kicsit és a kasszaszalagra helyezte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segítséget kért

A gyilkos anya, Katalin rengeteg helyen próbált segítséget kérni, de mindenhol falakba ütközött. Gyakorlatilag az utóbbi időben minden percét az töltötte ki, hogy hivatalos helyekre telefonált, próbálva elérni, hogy ne vegyék tőle el a gyerekét – mesélte a Blikknek a nő egyik ismerőse, László akit nem sokkal a gyilkosság előtt hívott fel telefonon.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Rettegett, hogy elveszíti a kisfiát

„Rettegett, hogy elveszíti a kicsit, szinte beleőrült ebbe a gondolatba. Katinak indulatkezelési problémái voltak, egy pillanat alatt eldurrant az agya, de közben a nekem küldött több száz videóból és hanganyagból az derült ki, hogy próbált normális szülőként viselkedni.” – mesélte a lapnak Laci.

A bíróság az apának ítélte a gyermeket

Katalin és a gyermek édesapja gyakorlatilag a pici születése óta harcoltak, hogy kivel éljen a kisfiú, eddig a nőnél volt, de a bíróság pár hete úgy döntött, hogy ideiglenesen az apánál helyezi el a gyermeket, azonban az anya ebbe képtelen volt beletörődni, ezután szökött a kicsivel az olaszországi Perugiába, olasz médiaértesülések szerint egy ismerősénél húzta meg magát.

Kivégezte a saját gyermekét

Az anya, miután a kétéves kisfiút brutális módon kivégezte, majd bevitte a helyi Lidl áruházba, fotókat készített a gyermek holttestéről, amiket elküldött az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület egyik tagjának, Kalmár Lászlónak – azzal a szöveggel, hogy a gyermek most már senkié nem lesz. A fotókat Kalmár László küldte tovább a gyermek édesapjának.

Anyagi gondjai voltak

A Blikknek nyilatkozó férfi, Laci szerint a gyilkos nő folyamatosan anyagi gondokkal küzdött, egyik napról a másikra élt. Olaszországban elfogyott az utolsó forintja is, ezért több embert is felhívott, hogy adjanak neki kölcsön. Többek között a kicsi apját is, akinek azt ígérte, hogy ha utal negyvenezer forintot, hazajön a picivel együtt.

Nem törődött bele

Ugyanezt elmondta az apa ügyvédjének is, sőt, nekem is. Én mondtam neki, hogy most nincs ennyi pénzem a számára, de szépen kértem, hogy törődjön bele a bíró döntésébe, ne csináljon butaságot és valahogy induljanak el Magyarországra. Akkor még teljesen nyugodt volt a hangja, úgy tűnt megértette, amit mondtam. Kiderült, hogy nem sokkal később megölte Alexet. 

Rossz volt a viszonya a szüleivel

A korábban felnőttfilmekben szereplő Katalinnak a családja sem nyújtott segítséget, a szüleivel nem igazán ápolt jó viszonyt.

Bolondulásig szerette a kisfiát

A gyilkos nő édesanyja ezt mondta a történtek után: „Nekem a mindenem volt ez a kisfiú. Gyakorlatilag itt éltek Katival együtt nálam, annak ellenére, hogy a lányomnak volt egy pici háza Pest megyében. Látni sem akarom többé a lányom! De bármennyire is haragszom rá, azt el kell mondanom, hogy jó anya volt. Bolondulásig szerette Alexet, ezért is nem tudta elfogadni a bíróság döntését. De ilyet akkor sem lehet csinálni. Hogy ölheti meg valaki a saját vérét? Borzalmas, de ki kell mondanom: magát a gonoszt neveltem fel” – mondta a Borsnak a gyászoló nagymama. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció