Egy évvel ezelőtt egy átlagos autó teljesítményének a hétszeresére tuningolt Mercedes elütött egy 26 éves, szabályosan közlekedő kerékpárost az Árpád hídon. Akkor a politikusok új KRESZ-t és rengeteg sebességmérő traffipaxot ígértek, de az ígéreteikből egy év elteltével sem lett semmi, ráadásul a magyar bíróság kiengedte a gázolót, a férfi szabadon járkálhat Budapesten, akár autóba is ülhet. Legutóbb Vitézy Dávid szedte össze, hogy a két “kedvenc politikusa”, Lázár János és Karácsony Gergely mit ígért a baleset után.

Halálos baleset az Árpád hídon

Ahogyan arról portálunk is beszámolt tragikus baleset történt tavaly július 1-én az Árpád hídnál a pesti oldalon: egy Mercedes sofőrje a padkára szaladt, ettől elvesztette uralmát a kocsija felett. A nagy sebességgel haladó kocsi ezért először áttörte a szalagkorlátot és egyenesen a kerékpárútra rohant, ahol elgázolta a szabályosan kerekező 26 éves  I. Benjámint, majd nekiment a mellette haladó BMW-nek, ami szintén kibillent az egyensúlyából, ezután két kocsi hosszú métereken keresztül pörgött irányíthatatlanul. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Leszakadtak a végtagjai

A 26 éves elgázolt kerékpáros súlyosan megsérült, több végtagja leszakadt. A mentők mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, de a fiatal férfi végül a kórházban életét vesztette. A felborult BMW sofőrje szintén súlyos sérüléseket szenvedett, a tűzoltók emelték ki a roncsból, majd azonnal kórházba szállították, a Mercedest vezető 33 éves B. Dániellel együtt.

Versenyeztek az autósok

A halálos balesetet egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, míg meg nem történt a tragédia.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Roncsok a baleset után

Kiengedte a bíróság

A baleset közfelháborodást okozott. A RACE-001-es rendszámú sportautó 34 éves sofőrjét, B. Dánielt nem sokkal később letartóztatták, ám már tavaly októberben szabadult a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került nyomkövetővel a lábán. A 24.hu megtudta, hogy azóta ezen is enyhített a bíróság. A férfival szemben már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát. Vagyis szabadon mozoghat a fővárosban, még ha a nyomkövetőt továbbra is viselnie kell.  

Újra vezethet

A Fővárosi Főügyészség fellebbezett a döntés ellen. Szerintük fennáll a bűnismétlés veszélye, az elkövetőt ugyanis – mivel szabadon mozoghat Budapesten – semmi nem tarthatja vissza attól, hogy újra vezessen. Közölték azt is, hogy az ügyben még folyamatban van a nyomozás, tehát egyelőre nem emeltek vádat. Szép történet: egy éve nem sikerült börtönbe zárni az ész nélkül száguldozó, gyilkos gázolót, B. Dánielt. 

Közfelháborodást keltő baleset

Az Árpád hídi gázolás kapcsán Vitézy Dávidnak két ígérvény jutott eszébe. Így fogalmazott a közösségi oldalán: “Egy éve történt az Árpád hídi baleset, ahol a RACE-001-es rendszámú, csaknem 700 lóerősre tuningolt Mercedes sofőrje egy 26 éves, szabályosan közlekedő kerékpáros gázolt halálra. Mi történt a nagy szavak ellenére egy év alatt: Lázár Jánosék azonnal új KRESZ-t ígértek, de továbbra sem lett ebből semmi egy év alatt, pedig a tervezet réges-rég kész van. Karácsony Gergely 45 új traffipaxot ígért, “ha törik, ha szakad”, de egy év alatt ebből sem lett semmi. A sportautó sofőrje ellen egyelőre nem emeltek vádat, és a bíróság döntése értelmében szabadon mozoghat a fővárosban. Ennyit arról, hogy a nagy közfelháborodást keltő balesetek kellenek ahhoz, hogy bármi változzon. Úgy tűnik, ez sem elég ma Magyarországon.” – írja Vitézy Dávid. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Az Árpád hídi gázolás helyszínén készült felvétel – Fotó: BPK