Befellegzett a Tungsram villanykörtéknek, nem gyártják tovább ezt a terméket, így 1600 dolgozót bocsájt el a vállalat. A budapesti üzemből 400 embernek kell mennie, most a Városháza munkát ajánlott az összes tungsramosnak.

Súlyos gondok

A 19. század óta működő Tungsram fényipari nagyvállalat súlyos gondokkal küzd. A cég április 11-től négy telephelyén rendelt el kényszerleállást: Budapesten, Nagykanizsán, Kisvárdán és Hajdúböszörményben. Miután az ideiglenes leállás véget ért, a nagykanizsai üveggyárban többé el sem indult a munka: az üzemet az anyacég végérvényesen bezáratta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Senkinek sem kell a hagyományos izzó

Jörg Bauer vezérigazgató bejelentette, hogy év végéig a 3000-ből 1600 dolgozótól válik meg a Tungsram, tehát alkalmazottai több mint felének kell új állás után néznie hamarosan. A leépítésre azért van szükség, mert teljesen megszűnik a hagyományos izzógyártási tevékenység, mert az elszálló energia-és alapanyagárak, miatt masszívan veszteségesen működik az üzletág, hiszen senki sem akar már nem energiatakerékos izzót venni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több lehetőséget kapnak az elküldött dolgozók

Sajtótájékoztatót tartott Déri Tibor, Újpest polgármestere az újpesti Tungsram-gyár idén elbocsátásra kerülő dolgozóinak ügyében. Déri arról beszélt, hogy sikerült a múlt csütörtök óta a Tungsram vezetőjével, Jörg Bauerrel folytatott tárgyalásokon eredményre jutniuk, és így több lehetőséget is fel tudnak ajánlani az elbocsátandó dolgozóknak.

400 dolgozó sorsa a tét

Déri a Tungsram újpesti gyárából elbocsátásra kerülő 400 dolgozó megszakítás nélküli elhelyezésében szeretne segíteni, és ebben Budapest főváros Déri elmondása szerint azonnal lépve a következőket ajánlotta fel:

1000 betöltetlen munkahely

Az elbocsátott 400 dolgoznak mintegy 1000 betöltetlen budapesti közszolgáltatási álláshelyet ajánlanak fel, a felajánlott állásokhoz átképzéseket biztosítanak, valamint infopontokon, szakemberek segítségével segítik az elbocsátott munkásokat abban, hogy a lehető legjobb állást találhassák meg, illetve arra sikerrel pályázhassanak akkor is, ha a versenyszférából felajánlott állásokat pályáznának meg – írja a Merce.hu

Átképzés

Déri a tárgyalások folyamán méltányosságot kért Jörg Bauertől, hogy az elbocsátandó dolgozóknak fizetésük megtartása mellett engedélyezze a fennálló időben az átképzéseken való részvételt, amit Bauer a polgármester elmondása szerint elfogadott.

Tovább gyűrűzhet a válság

A Főváros részéről nyilatkozó Kiss Ambrus elmondta, hogy már csak azért is igyekeznek mindent megtenni a munkavállalók megsegítésére, mert ” ez a válság nem csak ennek a vállalkozásnak a válsága”, ez könnyen tovább gyűrűzhet egyéb, ettől függő vállalkozások felé is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a helyi tévé videója a témában

Kiemelt kép: Tungsram központi épülete Újpesten – Forrás: Youtube/ÚTV