A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2026. november 3-án 15 óra 30 perc körül érkezett bejelentés, hogy egy 4. kerületi társasház egyik lakásában egy idős nőt holtan találtak.A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és szemlét tartottak, mely során felmerült az idegenkezűség gyanúja.

Elfogták az elkövetőt 

A fővárosi nyomozók a beszerzett adatok alapján rövid időn belül a társasházban elfogtak egy 47 éves nőt, aki megalapozottan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről és kihagyhatatlan programokról szóló friss cikkeinket ide kattintva éred el.

Két holttesetet találtak Újpesten 

2024. május 24-én, délelőtt bejelentés érkezett a rendőrségre, mert egy Újpesten élő házaspárt nem tudott elérni az egyik rokona. A családtag tudta, hogy a házaspár fia mentális betegségben szenved, rosszat sejtett. A félelme beigazolódott: az egyenruhások a katasztrófavédelem segítségével behatoltak az újpesti lakásba, ahol azonnal rábukkantak a házaspár élettelen, vérben ázó testére.

Elfogták a fiukat

Elemér és Magdi akkor már napok óta halott lehetett, mindkettejüket leszúrták. Hamar fény derült a lehetséges elkövető személyére: a rendőrök órákkal később, az otthonában kapták el a házaspár fiát, a közelben lakó Attilát. 

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Egy bankban dolgozott

A házaspár jó anyagi körülmények közt élt, haláluk előtt egy héttel még külföldön ünnepelték születésnapjukat. Egyetlen fiuknak lakást vásároltak. Attila korábban egy bankban dolgozott, de miután mentális betegsége elhatalmasodott rajta, már nem tudta ellátni munkáját. Az egyik szomszéd, a házaspár halála után azt mesélte, hogy Magdi, Attila édesanyja nagyon aggódott a fiáért, mivel a férfi nem szedte a gyógyszereit. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről és kihagyhatatlan programokról szóló friss cikkeinket ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a 2024-es gyilkosság helyszínelése – Forrás: police.hu