Váratlan jelenetnek lehettek tanúi a Parlamentben ülők kedd délután, amikor Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szót kért és kapott. Az MTK sportegyesület elnöki tisztségét is betöltő fideszes politikus a sporttörvény módosítása kapcsán tartott felszólalása során váratlanul német nyelvre váltott. Ez mellett számos fúrcsaság történt még. Magyar Péter miniszterelnök szerint “A nemzet portolója teljesen összeomlott a Parlamentben”. Az elképesztő videót a cikkünk alján nézheted meg.
Veszélyben az MTK és a Fradi elnöki széke
A vita előzménye, hogy a Tisza Párt olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná, hogy az 500-nál több igazolt sportolóval rendelkező sportszervezetekben politikai vagy állami tisztséget viselő személyek – vagy az ilyen tisztségtől az elmúlt négy évben megvált személyek – vezető pozíciót töltsenek be. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, úgy Deutsch Tamás az MTK, míg Kubatov Gábor a Ferencvárosi TC elnöki székét lenne kénytelen elhagyni.
A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről és kihagyhatatlan programokról szóló friss cikkeinket ide kattintva éred el.
„Kicsinyes politikai bosszúhadjárat”
Felszólalásában Deutsch Tamás élesen bírálta a kezdeményezést, amelyet a Tisza Párt részéről „kicsinyes politikai bosszúhadjáratnak” és a politikai ellenfelekkel való leszámolási kísérletnek nevezett. A Fidesz EP-képviselője szerint a javaslat az ország nem tiszás felének megbüntetését célozza. Értékelése szerint a tervezet hemzseg az alkotmányellenes megoldásoktól, és nem valódi összeférhetetlenségi szabályozásról, hanem sportvezetői „tilalmi rezsimről” van szó, amely hasonlít az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter elleni korábbi lépésekhez.
Német szlogennel lepett meg mindenkit
A politikai bírálatokat követően a fideszes politikus a tömegsport közösségi fontosságáról kezdett beszélni, majd a beszéd egy pontján hirtelen német nyelvre váltott: „Weg mit der Rekordjagd, freie Bahn für den Breitensport!” – jelentette ki az ülésteremben. A mondat magyarul annyit tesz: „Le a rekordhajszával, szabad utat a tömegsportnak!”. A váratlan nyelvi fordulat hallatán a Parlamentben jelen lévő képviselők, köztük a Fidesz-KDNP frakció tagjai is hangos nevetésben törtek ki.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
A korábbi angol nyelvű szereplése is bejárta a netet
Deutsch Tamás nyelvtudása nem először keltett feltűnést a nyilvánosság előtt. Tavaly az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának ülésén került kényelmetlen helyzetbe, amikor a bizottság elnökének késése miatt beugróként neki kellett megnyitnia a tanácskozást. Az akkori angol nyelvű bejelentése és a napirendi pontok felolvasása meglehetősen nehézkesen ment, és a közösségi médiában is komoly visszhangot váltott ki, miután többször is a szomszédja segítségére szorult. A videót a cikkünk alján nézheted meg.
Hirdetés
Tantra ÉlményTábor Balin
Gyere a budapesti jógaoktatókkal Balira! Közös elvonulás, relaxáció, szeretet és öröm. Találd meg magad te is, legyél része az önfelfedezés csodájának. Segítenek a profi szakértők és a lelki barátok. Indőpont: 2027. 02.14. – 03.01. Indulás Budapestről. Jelentkezés és további infók: Balatoni Brigitta, email: [email protected], mobil: +36 30 273 8959 www.intimer.hu

Magyar Péter is reagált a parlamentben történtekre
A keddi parlamenti eseményekre reagálva Magyar Péter miniszterelnök is közzétett egy rövid értékelést a közösségi oldalán. Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselője teljesen összeomlott az Országgyűlésben, emlékeztetve arra, hogy a politikus 2007 óta látja el az EP-képviselői tisztséget. Így fogalmazott: “A nemzet portolója ma teljesen összeomlott a Parlamentben.”
Leszámolás vagy átláthatóság a magyar sportéletben?
A Tisza Párt által benyújtott összeférhetetlenségi törvényjavaslat nagy visszhangot kelltett a hazai sportéletben. Míg a tiszások a pártpolitika és a sportélet szétválasztásával, valamint az átláthatóság növelésével indokolják a szigorítást, addig a fideszes képviselők szerint a sportegyesületek sikeres működését és az évtizedes szakmai munkát veszélyezteti az elnökök eltávolítása.
A tömegsport támogatása központi kérdés marad
A hazai sportegyesületek fejlesztése, a létesítmények fenntartása és az utánpótlás-nevelés finanszírozása a következő évek költségvetésének is meghatározó eleme lesz. A törvényjavaslat részletes vitája a következő napokban folytatódik a szakbizottságokban. A kormánypárti és ellenzéki képviselők várhatóan további módosító indítványokkal próbálják majd alakítani a szabályozást. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Itt van Deutsch Tamás keddi parlamenti szereplése
Ez pedig Deutsch Tamás brüsszeli legégése – Vigyázat rémesen kínos!
Kiemelt kép forrása: Magyar Péter fenti videója

