A Pest megyei rendőrök egy időben, öt helyszínen ütöttek rajta két kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfin, valamint három, az ügyfélkörükbe tartozó fogyasztón.

Hónapokig üldözték

Hónapokig tartott utána járni annak az információnak, amely szerint Szigetszentmiklóson és környékén egy férfi kokainnal kereskedik. Amint a kellő mennyiségű adatot, bizonyítékot összegyűjtötték, indulhatott az akció. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videón az akció:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meglepték a zsaruk

A célszemély épp a szemetet vitte ki, amikor 2021. október 19-én délután meglepték a rendőrök. Hiába szólították fel megadásra, D. Krisztián a háza mögötti park felé szaporázta lépteit. Esélytelen menekülési kísérlete néhány méterig tartott, a lényegesen jobb kondiban lévő Pest megyei felderítők utolérték és ellentmondást nem tűrően elfogták.

Több mint 5 milliót foglaltak le

A férfi otthonában végzett kutatáson 38 gramm fehér kábítószergyanús port, 3,72 gramm zöld kábítószergyanús növényi anyagmaradványt, egy növényi őrlőt, három digitális mérleget, 26 önzáró tasakot, 500 grammos, fehér porral félig teli dobozt, valamint több mint 5 millió forintot foglaltak le.

Kokain és THC

A kokainra és THC-re pozitív drogtesztet produkáló D. Krisztián a fehér porról a helyszínen kokainként nyilatkozott, amelyet a vegyészszakértő elsődleges vizsgálata is megerősített, írja a police.hu.

Eljutottak egy budapesti terjesztőhöz is

A hálózat feltérképezése után a nyomozók eljutottak egy 54 éves budapesti férfihez, aki a gyanú szerint 2021 júniusától Budapesten és környékén rendszeresen „terítette” az anyagot.  A drogteszten is elbukó K. Zsoltot otthonában fogták el, ahol egy fehér porral szennyezett digitális mérleget foglaltak le.

Ez is érdekelhet:

Fogyasztókat is lekapcsoltak

A felderítők három, a terjesztők ügyfélkörébe tartozó fogyasztót is elfogtak, velük szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Eljárás folyik

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya az azóta letartóztatott D. Krisztiánnal, valamint a szabadlábon védekező K. Zsolttal szemben kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu