Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Korda György és Balázs Klári eladták szeretett otthonukat, a 2. kerületben álló Korda-villát. A házaspár a berendezési tárgyak jelentős részét is továbbadja, melyeket adományként ajánlottak fel a 2. kerület javára.

Eladták a Korda-villát

A múlt héten derült ki, hogy a Korda-házaspár még az év elején túladott a szeretett Korda-villán. A Szikla utcai 22 szobás épületet szállóként üzemeltették és tavaly decemberben 780 millió forintért hirdették meg. A 2. kerületi villa 32 évvel ezelőtt épült, 2017-ben esett át egy nagyobb renováláson, amibe a házaspár akkori elmondása szerint szinte minden pénzét beleölte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem tartozik senkire

“Igen, már idén januárban eladtuk a villánkat és nem vertük nagy dobra, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem tartozik senki másra. Most is teljes mértékben tiszteletben tartjuk az adásvételi szerződésben foglaltakat így semmilyen információt nem szeretnék kiadni az ügyben” – mondta Klárika pár napja a Blikknek. Azt azért elárulta, miért kényszerültek férjével erre a nehéz döntésre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magas volt a gázszámlájuk

„A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 ezer forint volt a gázszámlánk, ami ki tudja most mennyi lenne” – tette hozzá Klárika

Luxuslakások lesznek benne

A legendás épületet a jelek szerint egy ingatlanfejlesztő vette meg, és luxus-társasházat alakít ki benne – szúrta ki a Pénzcentrum. A “Villa Provence” néven futó projekt keretein belül ötféle lakást hirdetnek most a legnagyobb hazai ingatlanos portálon – a hirdetés szövege szerint összesen 7 különálló lakás lesz az épületben.

Adomány

A házaspár a költözés miatt arra kényszerült, hogy több berendezési tárgytól „megszabaduljon”, szándékosan idézőjelben, ugyanis Korda György és Balázs Klári úgy határoztak, hogy a berendezési tárgyak nagy részét felajánlják a 2. kerület javára. Erről a kerület polgármestere, Őrsi Gergely számolt be a közösségi oldalán.

Nagylelkű felajánlás

„A nagylelkű felajánlást ezúton is köszönöm!” – írta a polgármester, majd a posztban azt is elárulta, hova kerülnek az adományok.

Sok mindent továbbad a házaspár

A Szent Ferenc Kórházba kerülnek

„Végül úgy döntöttünk, hogy az adományok a Budapesti Szent Ferenc Kórházhoz kerülnek, hiszen a kórház a Bakonyban található pihenőházában, illetve a most berendezendő nővérszállásán tudja majd használni a felajánlott bútorokat, függönyöket, szőnyegeket és lakberendezési tárgyakat.”

Székek és asztalok is a kórházhoz kerülnek

Koncert

„A felajánláson túl Korda György és Balázs Klári a nyári szezon zárásaként két koncerttel is megajándékozza a kerületet, elsőként szeptember 16-án 19.30-tól a Fény Utcai Piacon, majd szeptember 22-én 19.00-tól a Klebelsberg Kultúrkúriaban találkozhatunk velünk.”

Őrsi Gergely és Korda György

Köszönet

„Nagy szeretettel várunk mindenkit a koncerteken, Korda Györgynek és Balázs Klárinak pedig ezúton is köszönünk valamennyi adományt, és várjuk koncertjeiket.” – zárta a posztot Őrsi Gergely. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Meglepő dolgot árult el Korda György: felsejlik a Korda-villa eladásának valódi oka, a mesés ingatlanbiznisz és ami mögötte van

Kiemelt kép: Korda György és Balázs Klári – Forrás: bud.hu