Több kerületben is emelt szintű ellenőrzést rendeltek el. Idén kilenc európai szintű razziára kell készülnie a járművezetőknek.
Erre lehet számítani szombaton
2023. február 11-én szombaton 10 órától 22 óráig fokozott ellenőrzéseket hajtanak végre a zsaruk több fővárosi kerületben is. Az 1., a 2. és a 12. kerületben kell a szokásosnál nagyobb rendőri jelenléttel kalkulálni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ez az ellenőrzések célja
Az akcióval szeretnék a zsaruk megelőzni a jogsértő cselekményeket. Amennyiben azok már megtörténtek, akkor azok felderítése, megszakítása lesz a rendőrök feladata. Célul tűzték még ki a közrend és közbiztonság fenntartását is.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Idén is lesznek európai szintű razziák az utakon
A ROADPOL, azaz az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata az idei évre is meghirdetett nemzetközi akciókat. 28 országban fogják összehangoltan vizsgálni a különböző közlekedési szabályok betartását. Innentől fogva az év végéig július kivételével minden hónapra jut egy akció.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ezeket fogják vizsgálni
Egy alkalommal az olyan passzív biztonsági eszközök használatának vizsgálatára kerül sor, mint a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek. Kétszer a sebességhatárok betartása lesz fókuszban, kétszer pedig kiemelt figyelmet fordítanak majd az ittasan és bódult állapotban vezető sofőrök kiszűrésére a forgalomból.
Lesznek non-stop akciók is
Az előző évek gyakorlatának megfelelően 2023-ban is lesznek 24 órás akciók. A Speed marathonra várhatóan április 21-én kerül sor. Az Alcohol&drugs marathon június 17-én és 18-án lesz minden bizonnyal.
Ezek is érdekelhetnek!
- Feladta a harcot, lemondott Göd polgármestere: “Három év küzdelem után mélységes fájdalommal, de le kell adnom a mandátumomat”
- Nem volt elég türelme, ezért felelőtlenül előzött: feje tetejére borult a vakmerő sofőr autója a Péterhalmi úton – HELYSZÍNI FOTÓK
- Fontos dolgot üzent az éjszakai fagyok miatt Karácsony Gergely: ez mindenkit érint
Már a jövő héten is lesz egy akció
Idén három alkalommal fogják a tehergépkocsikat és a buszokat ellenőrizni. Az első ilyen razziára február 13-a és 19-e között kerítenek sort. Az akció hivatalosan a “Truck & Bus” nevet viseli.
Március elején jön a következő razzia
Nem kell sokat várni az első olyan ellenőrzésre idén, amiben minden járművezető érintett. Március 6-tól 12-ig lesz ugyanis a “Seatbelt” névre hallgató akció. Ennek keretein belül azt fogják vizsgálni a rendőrök, hogy mindenki bekötött biztonsági övvel utazik-e.
Szeptemberben figyelemelvonó tényezők ellen lépnek fel
A zsaruk az ősz első hónapjában a vezetés közbeni figyelemelvonó tényezőkre fognak fókuszálni. Ilyenkor a menet közben kézben tartott mobiltelefon használatát, a navigációs eszköz használatát vizsgálják. Az olyan tevékenységet is szankcionálják, ha valaki vezetés közben a laptopját nézi vagy netán újságot olvas.
Még decemberben is lesz egy európai akció
December 11-17 között rendezik az év utolsó olyan ellenőrzését, amelyet a ROADPOL szervez. Ez lesz egyébként az év második olyan razziája, amely az “Alcohol & Drugs” nevet viseli. Az ittas vagy bódult állapotban vezetők kiszűrését egyébként már június 14-20 között is kiemelten fogják vizsgálni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív