Ahogy azt az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk óriási ingatlanfejlesztés indulhat meg a 13. és 14. kerület határán a Rákosrendező pályaudvar helyén. Ma bejelentette a kormány, hogy valóban indul a projekt, várhatóan egy dubaji ingatlanmilliárdos lesz a fő építtető. Nem sokkal Lázár János hétfői bejelentése után Budapest főpolgármestere is sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, örülnek, hogy megszépül a lepattant Rákosrendező környéke, de felhőkarcolót nem akarnak.

240 méteres új budapesti felhőkarcoló

Megszólalt ma Lázár János, építési és közlekedési miniszter a rákosrendezői ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban. Az általunk is megírt, legutóbbi hírek szerint, egy 220-240 méteres felhőkarcoló is megépülne Budapesten a 14. kerületben. Az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtótájékoztatóján kiderült, hogy 3-4 éven belül megépülhet az „Új Millenniumi Városközpont”, várhatóan 1 milliárd eurós kormányzati, valamint 5 milliárd eurós nemzetközi magánbefektetői finanszírozásból. 

Dubaji miliárdos építheti

A miniszter utalt rá, hogy valóban egy dubaji befektetőtől érkezett megkeresés a terület beépítésére, illetve az is kiderült, hogy Lázár János nem támogatja magasépületek fejlesztését Budapesten, de pontos projekttervekről, látványtervről nem tud még nyilatkozni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Világszínvonalú főváros

A miniszter elmondta, hogy a kormány áttekintette Budapest és a kormány kapcsolatát, melyből számos tanulságot vontak le. “Amióta Magyarország csatlakozott az EU-hoz, Budapest fejlődött a legtöbbet. A budapesti egy főre eső GDP elérte az EU-s átlag 156%-át. Az országnak szüksége van egy világszínvonalú fővárosra. Amikor a kormány átnézte a főváros helyzetét, akkor azt tűzte ki célul, hogy létrejöjjön egy új városközpont.” – mondta Lázár János, majd hozzátette:

Szennyezett talaj

“A szóban forgó terület 130 hektár a 13. és 14. kerület határán, ami egy illegális hulladéklerakó jelenleg. Szennyezett a talaj és a terület. A kormánynak azt javasoltam, hogy tárjuk fel a területet és ajánljuk fel a főváros fejlesztése érdekében ezt a 130 hektárt, amelyben a kormány is tulajdonos. Készüljön egy fejlesztési koncepció. Az első lépés a terület kitisztítása.” – mondta Lázár János, majd így folytatta:

Maxi Dubajt akar Orbán Viktor

“A miniszterelnök megfogalmazott felém elvárásokat, az egyik, hogy nem lehet középszerű projekt, vagyis mi maxi Dubajt építünk, nem mini Dubajt. Másrészt közösségi célt kell, hogy szolgáljon és magánérdekeket egyaránt. Csak olyat építhetünk, ami a budapestiek számára elfogadható, meg kell nyernünk a főváros, a kerületek és a budapestiek támogatását.”

Karácsony Gergely részben örül

Nem sokkal Lázár János tájékoztatója után Karácsony Gergely is kamerák elé állt és elmondta: “Nagyon örülünk az új beruházásnak és annak, hogy a kormány elkötelezett abban, hogy a budapestiek megkérdezésével valósuljon meg a projekt.” 

Tájseb a Mol-torony

Karácsony hozzátette: egyetért Lázár Jánossal abban, hogy a Mol-torony is tájseb, nincs szükség felhőkarcolókra Budapesten. Ugyanakkor leszögezte, hogy nem ért egyet a kormány sorrendiségével. A miniszter ugyanis arról beszélt, hogy először leszerződnek majd az épületeket megvalósító külföldi befektetővel, ezután egyeztetnek majd a fővárossal.

Államközi szerződés

A főpolgármester szerint a kormány valójában úgy akar kibújni a valódi egyeztetés alól, hogy államközi szerződést köt a projektre, így nem kell kikérni a helyiek véleményét. Karácsony szerint a Fudan Egyetem ügye is bebizonyította, hogy ez nem jó módszer.

Rengeteg fejlesztés kapcsolódna hozzá

Lázár János a tájékoztatón elmondta, hogy új vasúti pályaudvart kell létrehozni, és az M1-es metró meghosszabbítása is fontos eleme az új városközpontnak. A térség teljes autós, és nem kötöttpályás közlekedését is meg kell újítani. 20-30 ezer parkoló létesítése is indokolt lehet, valamint 4-5 csomópont átépítését kell betervezni.

4 év alatt felépülhet az új Budapest

Az 5 milliárd eurós magánbefektetői finanszírozás kapcsán a miniszter elmondta, hogy a befektető nem kért állami támogatást. Lázár János azt is elmondta, hogy az építkezés is gyors lesz. “3-4 éven belül meg kell valósulnia a projektnek, ez egy intenzív, rövid távú projekt. Olyan beruházókról beszélünk, akik a semmi közepén világvárosokat hoznak létre – utalt Lázár a befektető emirátusi nemzetiségére.

Kiemelt kép: illusztráció – BPK-montázs