Információk szerint már zajlanak a tárgyalások a kormány és a dubaji ingatlanmágnás cége között a Zuglóhoz tartozó Rákosrendező pályaudvar átépítéséről. Lényegében egy új városközpontot, Új Budapeset, amolyan kis Dubajt terveznek ide egy 250 méter magas felhőkarcolóval, ami kétszer olyan magas, mint a Mol-torony. Az érintett kerületek nem tudnak a projektről, a főváros szerint őket nem szokták tájékoztatni az ilyen volumenű fejlesztésekről, mert kiemelt beruházássá nyilvánítják.

250 méteres budapesti felhőkarcoló

Óriási új felhőkarcolót kaphat Budapest. A 250 méter magas toronyház a Hősök tere mögött épülhet meg, az M3 bevezetőnél, a Rákosrendező pályaudvar helyén. Az eddig nem hasznosított állami területet már évekkel ezelőtt kinézték maguknak az ingatlanosok, most a QSquare értesülései szerint egy dubaji milliárdos ingatlanbefestető tárgyal erről a magyar kormánnyal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Dubaji cég építheti

A Budapest-felhőkarcoló projektet azért is érdemes komolyan venni, mert az a dubaji üzletember tárgyal róla, amely a világ legmagasabb épületét, a 828 méter magas dubaji Burdzs Kalifát is építtette. Mohamed Alabbar cégével már biztosan találkoztak azok, akik jártak Dubajban, hiszen az Emaar Properties cég neve szinte mindenhol előkerül a városban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rákosrendezőn épülhet

Nagy kérdés, miért Rákosrendező területe lett a befutó? A válasz egyszerű: nagyon közel van a belvároshoz, közvetlenül az M3-as bevezető mellett van, kiváló közlekedési adottságokkal. Ha itt egy új, ráadásul toronyházakból álló városrész épül, akkor az alapvetően fogja átalakítani Budapest városképét. A Hősök tere felől nézve például a szobrok mögött lesz majd az új felhőkarcoló.

Előrehaladott tárgyalások

A beruházásról a hírlevél szerint már előrehaladott tárgyalások zajlanak Alabbar és a kormány között. A beruházás állítólag már egy kormányülésen is előkerült, a területet birtokló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) pedig vizsgálja az Emaar terveit – írja a Telex.

Nem tudnak róla a kerületek

A portál megkereste a felhőkarcoló építésében érdekelt két kerületet, hiszen Rákosrendező a 13. és a 14. kerület között helyezkedik el. Sem Angyalföld, sem Zugló önkormányzata nem tud az ingatlanfejlesztésről. A Városháza pedig annyit fűzött hozzá, hogy ők sem tudnak róla, nem szokták őket megkérdezni az ilyen volumenű fejlesztésekről, hiszen azokat általában kiemelt beruházásnak nyilvánítja a kormány.

Régi terv

Építőipari források szerint a Rákosrendező területfejlesztése régóta napirenden van. Arról tud a szakma, hogy a terület hasznosítására készült pályázat, azt, hogy ez hol tart, és ki adott be pályázatot, nem tudták megmondani a szakemberek.

Rákosrendező az érdeklődés középpontjában

Korábban a Fürjes Balázs vezette Budapest Fejlesztési Központ (BFK) foglalkozott a területtel, fűnek-fának mondták a potenciális projektet, több konzultációt tartottak a szakma neves hazai képviselőivel arról, hogyan lehetne oda életet vinni, milyen adottságok vannak, mi kell a vasútnak, sokan sok energiát tettek bele. Vitézy Dávid, a BFK másik vezetője 2022 elején még olyan tervekről írt a Facebook-oldalán, amelyek szerint hidat építenének Rákosrendezőre, ezzel jobban összekötve Zuglót és Angyalföldet és más fejlesztésekkel együtt autómentessé téve a Városligetet. 

Elsőrangú csapat

A potenciális pályázatról a magyar ingatlanfejlesztők mindvégig azt gondolták, hogy ez olyan lépték, amit valószínűleg nem magyarok fognak csinálni, sokkal inkább valami elsőkategóriás külföldi csapat, mert szakmai, szellemi és főleg anyagi okokból ehhez nagyobb méret kell, mint ami itthon bárkinek van. Úgy tűnik igazuk lett, a világ legismertebb ingatlanfejlesztője jelentkezett be Rákosrendezőért.

A világ legmagasabb épülete

A dubaji Emaar Propertiesnél kevés nagyobb cég van a piacon. A vállalat a Forbes cikke szerint eddig 157,9 millió négyzetméternyi ingatlant épített világszerte, köztük 92 ezer lakást, a világ legnagyobb bevásárlóközpontját, az 502 ezer négyzetméternyi boltterülettel bíró Dubai Mallt és a világ legmagasabb épületét, a Burdzs Kalifa felhőkarcolót. A vállalat, amely 80 országban van jelen, 2022-ben 9,5 milliárd dollár értékben adott el ingatlanokat, és 1,9 milliárd dollár profitot könyvelt el, ami 79 százalékos növekedést jelentett éves alapon.

Jóban van az elnökel

Az Emaar vállalatot Mohamed Alabbar alapította, aki egy hajóskapitány fiából lett Dubaj egyik leggazdagabb embere. Alabbar az Egyesült Államokban szerzett pénzügyi diplomát a hetvenes években, majd az Emírségek központi bankjánál dolgozott. Ezután, 1992-ben Dubaj gazdasági fejlesztésért felelős állami ügynökségének vezetője lett, mielőtt ingatlanfejlesztésbe kezdett volna. Ebben a pozíciójában került közeli bizalmi kapcsolatba Dubaj uralkodójával és nem sokkal ezelőttig az egész Egyesült Arab Emírségek elnökével, Mohamed bin Rásid al-Maktúmmal. Nem csoda, hogy a VSquare kormányközeli forrásai szerint amikor a kormány az Emaarral tárgyal, lényegében az Emírségekkel tárgyal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció/BPK-montázs