Meghalt Kőbánya LMP-s képviselője. Tóth Balázs 43 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóth Balázs, az LMP önkormányzati képviselője. A kőbányai képviselő 43 éves volt.

Mélyen elkötelezett zöldpolitikusként, igazi lokálpatriótaként és legfőképpen szerető családapaként 10 éven keresztül, három cikluson át dolgozott Kőbányáért.

Nevéhez fűződik többek között a Liszt Ferenc repülőtér zaj- és környezetszennyezésének csökkentését kezdeményező kampány, a kőbányai Hős utca és Bihari utca lakhatási problémáinak megoldása, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítése az önkormányzatban.

A 43 évesen elhunyt Tóth Balázst az LMP saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet: Koronavírus-fertőzés miatt újabb óvodát zártak be, ismét magára hagyták a szülőket a bajban

Ez is a 10. kerületben történt: Döbbenetes baleset: Kirepült egy kisgyerek az autóból amikor villanyoszlopnak csapódott a kocsijuk a Hungária körúton

Szolgálati közlemény

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál a forgalmasabb napokon már az ország 10 legolvasottabb portálja között lehet. Ha úgy érzed sok nálunk a reklám, igazad van. Minden egyes reklámra kattintásért pár forintot – tényleg csak pár forintot – kapunk és az így befolyt összegből működtetjük a szerkesztőséget. Más bevételünk nincs, minket csak ti, az olvasók támogattok a kattintásokkal, az érdeklődésetekkel. Köszönjük a türelmed és örülünk, hogy itt vagy velünk!

Ez egy érdekes történt Kőbányáról: A kőbányai képviselő a kidobott számlákból összerakta, hogy ki a szemetelő

Kiemelt kép: Tóth Balázs – Forrás: demetermarta.hu