Szinte a teljes OSC-Újbuda összes játékosa elkapta a koronavírust, két játékosnak kifejezetten súlyos az állapota, egyiknek kétoldali tüdőembóliája van.

10 játékos fertőződött meg

Talán egyetlen magyar sportklubon sem söpört úgy végig a koronavírus, ahogy az OSC vízilabdacsapatán. Tíz játékos fertőződött meg, az egyik játékosnak kétoldali tüdőembóliája van, a másik pedig tüdőgyulladásban szenved. A klub így kénytelen kihagyni a Magyar Kupa négyes döntőjét.

A csapat kénytelen lemondani az Magyar Kupadöntőt, helyére a Honvéd ugrott volna, de ők nem vállalták, végül a BVSC lesz negyediknek a tornán – írja a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lemondták a meccseket

Becsey Pétert, az OSC sportigazgatója a klubhonlapnak nyilatkozott, azt mondta, a tömeges megbetegedések és az egészségügyi kockázatra való tekintettel nem vállalják a játékot.

Mint fogalmazott: „Tíz játékosunk tesztje lett pozitív, amelyből nyolcnak tünete is volt. A tizennégy napos karantént követően két játékos nem tudott visszatérni a csapathoz. Az egyik sportolónkat a kórházban kezelik kétoldali tüdőembóliával, a másik otthon lábadozik tüdőgyulladásából.”

Mellkasi CT eredményekre várnak

A többiek átmozgató edzéseket végeznek, miközben folyamatosan végezték az előírt vizsgálatokat, a mellkasi CT eredményeire várnak jelenleg.

Koronavírus: Drámai mértékben növekedett a koronavírus-fertőzöttek száma, halálos áldozatok is vannak, köztük egy 40 éves férfi

Ők szerepelnek majd az OSC-Újbuda helyett

A négyes döntőben a Ferencváros, a Szolnok, a Vasas és a BVSC szerepel majd, az elődöntők szombaton, a helyosztók vasárnap lesznek.

Szolgálati közlemény

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál a forgalmasabb napokon már az ország 10 legolvasottabb portálja között lehet. Ha úgy érzed sok nálunk a reklám, igazad van. Minden egyes reklámra kattintásért pár forintot – tényleg csak pár forintot – kapunk és az így befolyt összegből működtetjük a szerkesztőséget. Más bevételünk nincs, minket csak ti, az olvasók támogattok a kattintásokkal, az érdeklődésetekkel. Köszönjük, hogy egyre többen olvastok minket.

Ezt is érdekes lehet számodra: “Talán majd odaàt megértem, kik és miért szabadították ránk a vírust” – Pataky Attila még mindig küzd a koronavírussal

Kiemelt kép forrása: Facebook/oscwaterpolo