Decemberben már elkezdődhet az európai lakosság beoltása a koronavírus-elleni vakcinával, közben több hatékony gyógyszer is van már a koronavírus ellen, de kulcskérdés, hogy melyiket mikor kezdik el alkalmazni az orvosok – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Koronavírus-elleni vakcina

A járvány első fázisában próbáltuk kitalálni mennyi idő kell ahhoz, hogy az első vakcina megjelenjen, és akkor óvatlanul azt mondtam, hogy november környékén várható – mondta Merkely Béla az Origónak adott interjújában a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban.

Ezek is érdekelni fognak!

Nem tévedett

A Semmelweis Egyetem rektora úgy fogalmazott: „azt kell, hogy mondjam, hogy olyan nagyon-nagyon sokat nem tévedtem”.

Decemberben kezdődik az oltás

Hozzátette: az első vakcinák bevizsgálása, a hármas fázisú vizsgálatok szinte biztosan befejeződnek novemberben, és abban is biztos, hogy decemberben megkezdődik Európában az oltás.

100 millió vakcina

Merkely elmondta, ehhez sok százmillió vakcinára van szükség, először az egészségügyi dolgozókat és az idős betegeket célszerű beoltani, utána jöhet a kevésbé veszélyeztetett, fiatalabb generáció is.

Gyógyszerek

A professzor az elérhető gyógyszerekről is beszélt. Mint mondta A remdesivir a ma elérhető leghatékonyabb vírusellenes szer az új típusú koronavírussal megfertőződött betegek esetében” 

Gyorsan kell kezdeni

A rektor szerint a betegség elleni küzdelmet, a terápiát a lehető leghamarabb meg kell kezdeni, nem szabad arra várni, hogy kialakuljon a kétoldali tüdőgyulladás, ami után már csak lélegeztetőgép segíthet a betegnek. 

Több gyógyszer van

Ha alacsonyabb szinten tartjuk a vírusok számát, az erre adott immunválaszt is sokkal optimálisabban tudjuk szabályozni. Remélhetőleg több mint 2000 magyar állampolgárnak az egészségét tudjuk vele javítani, az is nagyon fontos, hogy nem csak ez az egy gyógyszer van. 

Vitaminkjoktél, vérhidító

Az immunrendszer állapotát befolyásoló Dexametazon mellett vérhígító terápiát is alkalmaznak azért, hogy ne alakuljanak ki vérrögök az emberi szervezetben, és ne okozzanak sztrókot vagy infarktust, és a betegek kapnak vitaminkoktélokat is.

Komplex terápia

A megelőzésben is fontos szerepet játszik a D-vitamin. Ha szükséges, akkor magas áramlású oxigénterápiát kapnak, vagy nem invazív lélegeztetőgépet, de ha szükség van rá, akkor invazívot is. Ez a komplex terápia eredményezheti a legjobb gyógyulást” – tette hozzá az MTA doktora.

Kiemelt kép: Merkely Béla, a SOTE rektora – Forrás: semmelweis.hu