Szerdán tovább emelkedik a gázolaj ára annak ellenére, hogy jelentősen erősödött a forint a dollárral szemben, illetve a Brent olaj hordónkénti ára is csökkent. Bruttó 10 forinttal kell majd többet fizetni a gázolajért.

A benzinnél nem lesz változás

A holtankoljak.hu szerint a benzinnél a hét közepén nem lesz változás, ami a piaci árakat illeti. Így a gázolaj és a benzin ára közötti különbségi tovább nő október 19-étől, majdnem 150 forintra. A gázolaj piaci ára ezzel soha nem látott magasságokba emelkedik.

Továbbra is a céges autókba lesz drágább a tankolás

Akik nem jogosultak ársapkás (480 forintos) üzemanyagra, azok a következő árakkal találkoznak majd a kutakon: a 95-ös benzin: 705 forint/liter, a gázolaj: 851 forint/liter.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem az állam a hibás

A gázolaj árának elszállását méltánytalan lenne az államra fogni, hiszen meredeken emelkedett az elmúlt hónapokban az üzemanyagok ára egész Európában is. Ebben több tényező játszott szerepet játszott, ilyen például a szezonális hatás.

Kevés a gázolaj Európában

Fontos árfelhajtó tényező, hogy sokkal kevesebb gázolaj van a nemzetközi, különösen az európai piacon, mint korábban. Nem csak az orosz-ukrán konfliktus okoz zavart. Jelenleg karbantartás miatt a MOL százhalombattai finomítója sem termel annyit, az OMV osztrák finomítója pedig a nyár elején történt robbanás óta még mindig áll.

Hiánytól tartanak

Ilyenkor ősszel a mezőgazdasági munkák miatt minden évben megugrik a gázolaj fogyasztása. Most több cég is raktárkészletet halmozott fel, mert tartanak a hiánytól – írja a Portfolio.

Fogynak a készletek

A szervezet a kőolaj, a benzin, a kerozin és a földgáz mellett a stratégiai gázolajkészlet nagyságát is közli havi rendszerességgel a honlapján, s ugyan jelenleg csak az augusztus végi állapotok ismertek, ezek, valamint a tartalékból való vásárlása szeptember végén kiírt pályázat alapján a tartalékok lényegében elfogytak, derül ki a Portfolio írásából. 

Folyamatos csökkenés

A február óta tartó folyamatos csökkenés hatására augusztus végén a gázolaj tartalék 243,1 kilotonna volt, szeptember 21-én pedig az MSZKSZ egyfordulós pályázatot hirdetett 180 millió liter gázolaj megételére. A legutóbbi ismert készletadatból az értékesítésre kiírt mennyiséget kivonva kapott 63,1 ezer tonna hozzávetőleg 75 millió literes tartalékot jelent, írja a lap.

Az árstop

A hatósági üzemanyagárstop bevezetése óta egyébként a piaci szereplők, köztük a piacot nagyban ellátó Mol is már több ízben figyelmeztetett arra, hogy a lépés komoly ellátási problémákhoz vezethet, különösen a gázolajpiacon, miután az árstop miatt a hazai import jelentős része kiesett, hiszen a külföldi nagykereskedők nem érdekeltek abban, hogy 480 forintos áron értékesítsék az üzemanyagot.

A kormány bejelentése

A helyzet súlyosbodásának elkerülése érdekében a kormány július végén bejelentette, hogy a 480 forintos hatósági árat csak a magántulajdonú gépjárművek tulajdonosai vehetik igénybe, erről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció