Egy piros autó sofőrje nagyon benézte a forgalmi rendet a Clark Ádám téren, mert valahogy a villamospályára keveredett és fennakadt a síneken.

Terelőútvonalra kellett állítani a 41-es villamost, mert egy személygépkocsi került a vágányokra a Lánchídnál. A sofőr vélhetően nagyon benézett valamit, mert valahogy a sínekre keveredett és az sem tűnt neki fel, hogy az alagútban csak sínek vannak.

Sínekre hajtott autó a Lánchídnál – Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A BKK közösségi oldalán egy hozzászóló megjegyezte, hogy nem lenne szabad mindenkinek jogosítványt adni, mások pedig a gyakorlatlan sofőrök okozta veszélyekről írnak.

A Vigadónál egy Mercedes akadt fent a síneken

Február 21-én írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy a Vigadónál egy fekete Mercis hölgy a 2-es villamos vonalán a sínre hajtott. Ott is leállították a forgalmat.

A villamos vezetője akkor azt mondta: „Megállt egy autó előttünk. Megkérdeztem a nőt, hogy mit csinál, mire azt mondta, hogy nem tudja, hol van. Gyógyszert hozott fel vidékről egy ismerősének – idézte fel az esetet a Mercivel szemben megálló villamos vezetője,  nem titkolva, meglepődött a látványon.

Azt is elmondta: daru is érkezett a helyszínre, ám végül sikerült kitolatni a Mercedessel a síneken. A zavarelhárítós kollégák profizmusa segített a gyors megoldásban – tette hozzá a villamosvezető.

Kiemelt kép: Sínekre hajtott autó a Lánchídnál – Fotó: MTI/Mihádák Zoltán