A legfrissebb adatok szerint 1310 fertőzött és újabb 8 halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon.

Szombat reggelre 120-szal nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, így 1310-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölte a koronavírus kormányzati tájékoztató oldala. A járványnak újabb 8 halálos áldozata van, így a halottak száma 85-re nőtt. A vírusból három újabb fertőzött épült fel, így a gyógyultak száma 115-re emelkedett.

A kormányzati adatokból kiderül, hogy újabb 1464 ember került hatósági házi karanténba, így számuk 17 490-re nőtt. A mintavételek száma 2013-mal 31 961-re nőtt, de azt továbbra se tudni, hogy ennyi mintát hány emberen vettek.

Újabb szerek exportját tiltották meg

Korábban a profonol, az előtt pedig a hydroxychloroquine-sulfat hatóanyagú szerek Magyarország területéről kereskedelmi tevékenység keretében történő kivitelének tilalmáról döntött az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), most pedig már az antibiotikumok, kábító fájdalomcsillapító gyógyszerek és altatók kivitelét is megtiltotta – írja a Pénzcentrum.

„Megállapítom, hogy jelen döntés I. és II. számú mellékletében felsorolt gyógyszerek Magyarországról való kivitele gyógyszerellátási zavart idézhet elő, ezért a gyógyszerek kereskedelmi forgalmazási tevékenység keretében Magyarországról történő kivitelét 2020. április 9. 18:00 órától kezdődően 6, azaz hat hónapos időtartamra megtiltom”- írja az OGYÉI a határozatban.

A mellékletben olyan közismert szerek is szerepelnek, mint az Augmentin, Azi Sandoz, Fentanyl, stb. 

Az határozat azt is írja, hogy a gyógyszerhatóság által megjelölt gyógyszerek külföldre történő kivitele olyan ellátási zavart idézhet elő, ami akadályt jelenthet a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvásában, ezért a kiviteli tilalom kiadása indokolt.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán