Az energiaválság miatt a gázfűtés kiváltásának lehetőségeit keresi a Procter & Gamble nevű vállalat, így a csömöri gyáruk környékén is kutatófúrásokat rendeltek, hátha találnak fűtésre alkalmas melegvizet. Találtak! Ha jól alakulnak a dolgok, nem csak gyárakat fognak ezel a vízzel fűteni, de talán egy napon az önkormányzat intézményeit, lakóházakat, sőt talán még gyógyfürdő is épülhet Csömörön.

Forróvíz van Csömör alatt a mélyben

Alternatív energiaforrások használatának bevezetésén dolgoznak a Procter & Gamble hazai gyárai, így hatástanulmányok készültek geotermikus fűtés megvalósítására a csömöri gyárban, mert az előzetes felmérések szerint olyan hőmérsékletű víz van a mélyben, amely alkalmas a gázfűtés kiváltására. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szerencsés földrajzi adottságok

A vállalat szerencsés földrajzi adottságainak köszönhetően fenntarthatóbb energiaellátásra válthat, a Csömör Nagyközség Önkormányzatával elindult párbeszéd pedig szükséges alapja az együttműködésnek, áll a cég közleményében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még ötletének az önkormányzatnál

Egyelőre az önkormányzat nem nyilatkozott arról, hogy milyen formában szeretnék hasznosítani a termálvizet. A hír nekik is bizonyára új, időre van szükség az ötleteléshez, a lehetőségek átgondolásához.

Vizsgálati fázis

A csömöri termálvíz projekt jelenleg vizsgálati fázisban van, amint elkészülnek a szükséges tanulmányok, belevágnak a megvalósításba, hogy az üzem teljes mértékben geotermikus energiára álljon át, így még korábban elérhetik a zéró károsanyagkibocsátási céljukat. Mindemellett egy ilyen innováció hosszú időre biztosítani tudja a gyár jövőjét és munkahelyeik stabilitását, fogalmaztak.

500 forróvíz előfordulási hely van Magyarországon

Termálvíz- és gyógyvíz adottságait tekintve Magyarország első helyen áll Európában. Jelenleg kb. 500 termálvíz előfordulási hely van, ami azt jelenti, hogy az ország területének 70%-án található +30°C-nál melegebb természetes víz.

Törésvonalak mentén tör fel

A forróvízfeltörések, források az Alföld peremén, a középhegységek törésvonalai mentén, a mesterséges feltárások, vagyis fúrások az Alföldön és a Dunántúlon többnyire olaj- és földgázkutatás nyomán létesültek.

Olajat és gázt kerestek, de vizet találtak

Világviszonylatban Magyarország rendelkezik az ötödik legnagyobb termálvíz kinccsel. A gyógyfürdők létesítési esélyeit a második világháború után a kőolajlelőhelyek keresése is növelte, számos gyógyvízforrást találtak kőolaj helyett.

Vékony a földkéreg alattunk

A termálvízkincs “titka” a Kárpát-medence geológiai adottságaiban rejlik. A földkéreg a Kárpát-medencében mintegy tíz kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a földfelszínhez, így sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is Csömörön történt:

Itt van Csömör

Kiemelt kép: illusztráció