Ahogy azt hétfőn itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk, az országos tisztifőorvos azt állította, hogy a Pesti úti idősotthonban egy hétig fizikailag nem volt jelen egyetlen orvos sem. A főpolgármester ezt hétfő este cáfolta.

A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint a Pesti úti idősotthon vezetője a fővárosi főjegyzőhöz címzett e-mailjében „cáfolja az orvosi ellátással kapcsolatban megfogalmazott hamis vádakat”.

Skultéti József intézményvezető – a koronavirus.budapest.hu oldalon hétfőn közzétett – e-mailjében azt írta: „intézményünknek a járványveszélyt megelőzően és a járvány időszakában is mindvégig volt főállású orvosa”, „az ellátottak ápolása, a szolgáltatóval kötött szerződésnek megfelelően az orvosi felügyelet mindvégig biztosított volt”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Facebook-oldalán a főpolgármester az üggyel kapcsolatban hétfőn úgy fogalmazott: „hazugságokra tényekkel, politikai rágalmakra dokumentumokkal válaszolunk – már megint”. Karácsony Gergely a járvány elleni védekezés szempontjából „meglehetősen aggasztónak nevezte, hogy a „tisztifőorvos asszonyt is politikai szerepbe kényszerítik”.

Azon a napon, amikor Müller Cecília szerint „nem volt orvos a Pesti úti idősotthonban, az intézménnyel szerződésben álló háziorvos éppen az idősotthon lakóit és ellátottjait tesztelte pont a Pesti úton”. A tisztiorvosi szolgálat helyett dolgozott, a kormányhivatal helyett a főváros által biztosított tesztekkel – tette hozzá.

Karácsony Gergely közölte azt is, hogy később az orvos is a koronavírus-fertőzés tüneteit mutatta, amikor viszont a tisztiorvosi szolgálat utasítására végeztek rajta tesztelést, akkor azt elrontották, amiről csak egy hét késéssel értesítették az intézményt.

„Ha valami felelőtlenség, hát ez az. És az a felelős hozzáállás, hogy amikor az orvos karanténba került, azonnal intézkedtünk a pótlásáról” – írta a főpolgármester, majd hozzátette: minden egyéb hamis vádra válasz a Pesti úti idősotthon vezetőjének a főjegyzőnek e-mailben elküldött jelentése.

Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendelkezésre bocsátott dokumentációk alapján kiderült, hogy „legalább egy hétig fizikailag nem volt” jelen az intézményben orvos. Bizonyosan nem tudta helyben a gondozottakat vizsgálni. Az idősotthon ügyében tovább folytatódik a vizsgálat – közölte.

Négy kórházban is ápolnak azok közül a Pesti úti idősotthonban gondozottak közül, akik koronavírussal fertőződtek meg. A tesztek eddig 223 ott lakónál és 19 dolgozónál igazolták a fertőzést, a betegek közül 23-an haltak meg.

BPK/MTI – Kiemelt kép: Katonák fertőtleníteni készülnek a Pesti úti idősotthont- Fotó: MTI/Mónus Márton