Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Azt kéri tőle, hogy tartsa be a kormányülésen adott ígéretét és pontosan tájékoztassák a budapestieket. Az operatív törzs sajtótájékoztatói félrevezetőek, nem egyértelműek, a budapestieket érintő korlátozások nem lehetnek „büntetés” jellegűek.

Ahogy azt itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon is megírtuk adatok bizonyítják, hogy a budapestiek példát mutattak együttműködésből. A fővárosban csökkent a legnagyobb mértékben a társadalmi kontaktusok száma.

A BKK adatai szerint a tömegközlekedésben már az első héten 95 százalékos volt a maszk viselésére, az orr- és szájnyílás eltakarására vonatkozó fővárosi rendelet betartása. A kiskereskedelemben is azt mutatják a visszajelzések, hogy a nagy többség elfogadta az erre vonatkozó rendelkezéseket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„A budapestiek tehát tiszteletreméltó fegyelmezettséggel tartották be a sokszor kényelmetlen, mégis szükséges korlátozó intézkedéseket. Joggal várják hát el, hogy világosan elmondják nekik a döntéshozók, mikor, mire számíthatnak, és hogy az életüket befolyásoló döntések milyen információk alapján születnek” – írja a főpolgármester Orbán Viktornak.

Karácsony Gergely azt is szóváteszi: „Különösen fájó, hogy a budapestiekre vonatkozó lakhelyelhagyási, utazási tilalomra vonatkozó kormányzati bejelentések sok esetben nem állnak összhangban a hatályos veszélyhelyzeti kormányrendeleti szabályokkal” – írja a főpolgármester.

Hozzáteszi: Az operatív törzs téves tájékoztatást ad a lakosság számára, amikor arról beszél, hogy a központi régió lakosai nem utazhatnak például a Balatonhoz. A kormányrendelet egyáltalán nem korlátozza, hogy a lakóhely alapos indoknak minősülő elhagyása az ország mely területére történhet. Ennek megfelelően a hatályos jogszabályi rendelkezések lehetővé teszik, hogy a budapestiek egyebek mellett egyéni szabadidős sporttevékenység céljából – akár Budapest területére, akár máshová – elhagyják a lakóhelyüket.

A főpolgármester azt kéri a miniszterelnöktől, hogy a jövőben ne kerüljön sor megtévesztő tájékoztatásra és a kormány a budapestieket érintő szabályokat a fővárosi önkormányzatokkal egyeztetve alkossa meg, illetve azokat az operatív törzs világosan és egyértelműen kommunikálja, kerülve annak még a látszatát is, hogy a budapestieket valamiféle hátrányos megkülönböztetés, netán „büntetés” sújtja – írja Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Nem egyértelműen beszél az operatív törzs

A budapestiekre és a Pest megyében élőkre vonatkozó korlátozások furcsaságairól az elsők között számoltunk be itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon. Az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján azonnal elejét lehete venni a félreértéseknek és a téves kommunikációnak, ha ismét újságírók kérdezhetnének és nem a rendőrség munkatársai tennék fel a nagyrészt álkérdéseket saját maguknak.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely, főpolgármester – Fotó:MTI/Mónus Márton