Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt, Galambos Lajcsit pár nappal azután, hogy megkezdte börtönbüntetését Baracskán, kórházba kellett szállítani. A zenész most újabb beadvánnyal próbálja a döntéshozókat meggyőzni arról, hogy az egészségügyi állapota miatt nem alkalmas arra, hogy a rácsok mögött legyen. Amennyiben az érvélését helyben hagyják, úgy az otthonában töltheti majd le a jogerősen kiszabott büntetést.

Már februárban be kellett volna vonulnia

Ahogyan azt portálunk is megírta Lajcsi börtönbe vonulása körül bőven volt kálvária, hiszen a zenésznek már februárban meg kellett volna kezdenie a büntetését Kecskeméten, ám akkor nem jelent meg a börtönnél. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Halasztást kért

Többen azt hitték szökésben lehet, ám kiderült később, hogy erről szó sincs, Lajcsi csupán halasztási kérelmet nyújtott be, amit aztán elutasítottak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A börtönkórházban kötött ki

Így végül nem maradt más választása, be kellett vonuljon, ami áprilisban meg is történt, Baracskára mentőautó vitte Lajcsit, ám pár nappal később már arról szóltak a hírek, hogy a trombitás a börtönkórházban van, mert romlott az egészségügyi állapota.

Orvosi vizsgálatok

Lajcsit orvosi vizsgálatoknak vetették alá, amiknek célja egyértelműen, hogy bizonyosságot nyerjen a zenész alkalmas-e arra, hogy a börtönben töltse le a büntetését vagy sem.

Házi őrizetbe kerülhet

Amennyiben úgy találják, hogy az egészsége alapján nem alkalmas a rácsok mögötti életre, úgy valóban megeshet, hogy háziőrizetbe kerül.

Újabb beadvány

A Bors információi szerint erre egyébként minden esély megvan, sőt Lajcsi most újabb beadvánnyal igyekszik hatni a döntéshozókra. A beadvány tartalma szerint Galambos Lajos általános egészségügyi állapota romlott, ezért állandó ápolásra van szüksége, amit a börtönben nem tudnak a számára biztosítani.

Otthonápolást kérelmeztek

„Lajos ügyvédje hétfőn nyújtotta be ezt az új kérvényt, ami arról szól, hogy otthonápolást kérelmeznek. Hogy mikor jön válasz, nem tudni, de az biztos, hogy érdemes lenne sietniük, mert sajnos nincs túl jól bent” – magyarázta a lapnak a családhoz közel álló bennfentes.

Romlott az állapota

„Az egészségi állapota semmit sem javult az elmúlt egy hónapban, sőt ha lehet azt mondani, talán romlott is. Lajos nem érzi jól magát, a betegsége kínozza, alig eszik, sokat fogyott.” – mondta az informátor. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Nagy lehet a baj Galambos Lajos egészségével: életmentő műtétekre szorulhat a zenész

Kiemelt kép: Galambos Lajcsi – Forrás: TV”