Már négy éve annak, hogy meghalt Ambrus Zoltán, aki az Irigy Hónaljmirigy zenekar gitárosaként vált ismertté. Mint ismert Ambrus Zoltán 2019 júliusában vesztette életét, hosszan tartó, súlyos betegség után, egy budapesti kórházban aludt el örökre.

Többször megműtötték

Halála előtt nem sokkal egy rosszullét miatt került kórházba, ahol aztán több műtéten is átesett. Egy darabig még volt ok bizakodni, ám aztán újabb műtétre volt szüksége, azt követően pedig életét vesztette. A zenész a halála előtt már beszélni sem tudott. A zenésztársait és persze az egész országot megrázta a halála, Ambrus Zoltán most lett volna 57 éves. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hűen ápolja édesapja emlékét

A Blikknek a zenész születésnapjának apropóján a fia árulta el, hogy máig hűen ápolja édesapja emlékét, sőt ő maga is zenei pályára lépett. „Apám szerettette meg velem a zenét, neki köszönhetem, hogy elkezdtem gitározni. Gyakran jártunk együtt koncertezni, vagy csak otthon zenéltünk együtt.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiány

„Sajnálom, hogy nem láthatja a mostani sikereimet, és hiányzik, hogy nem tudom kikérni a tanácsát vagy nem tudom elújságolni neki azt, hogy mi történt velem, de abban bízom, hogy büszke lenne rám” – magyarázta Gábor, aki korábban A Dal című versenyben is feltűnt.

Nem lehet feldolgozni

Gábor arról is beszélt, hogy ha fiatalon veszíti el valaki a szülőjét, az örök nyomot hagy egy gyermek lelkén, véleménye szerint ezt nem is lehet teljes mértékben feldolgozni. Ám, mint mondja a szomorúság idővel tompul, a helyét pedig a boldog emlékek veszik át.

Az élet megy tovább

„Az élet megy tovább, és az idő sokat segít. Évek teltek el azóta, hogy elvesztettük édesapámat, és ma már könnyebb, mint a legelején, de vannak jobb és rosszabb napok. Olykor a legváratlanabb pillanatokban jutnak eszembe családi emlékek.” – mondja Gábor, aki azt is elárulta, az utolsó közös élménye az apjával, amikor nem sokkal a halála előtt elvitte őt egy koncertre. „Én lehettem a gitártechnikusa néhány szám erejéig. Persze rengeteg közös emlékünk van, a családi nyaralásokat például soha nem fogom elfelejteni.”

Megörökölte a gitárját

Gábor egyébként édesapja gitárját megörökölte, azóta is játszik rajta. Sőt, a férfi édesapja zenésztársaival is jó viszont ápol, annyira, hogy még közös fellépéseik is szoktak lenni.

Búcsúdal

A zenészről az Irigy Hónaljmirigy is rendre megemlékezik, idén május 19-én sem tettek máshogy. A közösségi oldalukra közzétették azt az emlékvideót, amit Zoli emlékére készítettek még a zenész halálát követően, s amit Sipos Tomi énekelt fel. A posztban csak annyit írtak: „Ma Zolikára emlékezünk” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó:

Kiemelt kép: Ambrus Zoltán – Forrás: TV2