Ókovács Szilveszter munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter 4,8 millió forintos havi fizetés sem volt elég… Az Operaház főigazgatója és helyettese külön prémiumokkal emelte meg saját fizetését, mindezt a minisztérium jóváhagyása nélkül – közölte közösségi oldalán Nagy Ervin. 

4,8 milliós fizetés 

“A Magyar Állami Operaház átvilágítása egészen elképesztő dolgokat tárt fel. Miközben az intézmény vezetése újra és újra arra hivatkozott, hogy több állami támogatásra van szüksége, az intézmény első számú vezetője havi bruttó 4,8 millió forintos fizetése mellé további juttatásokat állapítottak meg” – írja a kulturális államtitkár.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Nem volt főzeneigazgató 

A vizsgálat megállapította, a főzeneigazgatói pozíció 2023 óta betöltetlen volt, a teljes állású feladatokat pedig “célfeladatként”  gyakorlatilag szétosztották a főigazgató, a helyettese és más munkatársak között, és havi prémiumokat állapítottak meg több százezer forintos összegekben. A célfeladatok teljesítését ráadásul az első és a második számú vezető egymásnak igazolta le.

Horribilis összeg napi jegyzetekért 

Az átvilágítás feltárta azt is, hogy hónapokon keresztül havi bruttó több, mint 660 ezer forintot fizettek az első számú vezetőnek napi jegyzetek írásáért és közzétételéért. Olyan feladatért, amelynek ellátása egyébként az intézményben alkalmazott munkatársak munkakörébe is tartozott. A havi 660 ezer forintos összeg ráadásul csaknem kétszerese volt az intézmény közösségi média kezeléséért felelős munkavállaló bérének. 

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Karmesteri szerződések 

Az átvilágítás során az is kiderült, hogy az Operaház vezetése azt sem tudta pontosan megmondani, mennyibe kerültek az egyes produkciói. Egy-egy előadás esetében akár négy különböző becsült értékkel is számoltak. Ezek az összegek pedig éppen a beszerzési és közbeszerzési eljárások alapját kellene, hogy képezzék. Több száz millió forint értékben kerültek elő karmesteri szerződések is. Amikor az átvilágítás során kérdéseket tettek fel ezek indokoltságáról, a főigazgató visszavonta a szerződéseket. Egy másik ügyben pedig azt állította az intézmény vezetése, hogy nem jött létre munkaszerződés, az átvilágítás azonban talált egy már aláírt és ellenjegyzett dokumentumot.

Közpénzekkel gazdálkodnak 

“Az Operaház közpénzzel gazdálkodik… a magyar emberek pénzével. Egy állami kulturális intézmény nem működhet úgy, hogy a vezetők maguknak állapítanak meg plusz juttatásokat, egymásnak igazolják le a teljesítést, miközben a beszerzések és a produkciók költségei sem követhetők megfelelően” – írja bejegyzésében Nagy Ervin. 

Pályázatot írnak ki 

A magyar kultúra ennél sokkal többet érdemel. Az Operaház pedig a magyar kultúra egyik legfontosabb intézménye. Az intézmény élére most ideiglenes vezető kerül, hogy biztosítsa a működés folytonosságát valamint rendezze az átvilágítás során feltárt hiányosságokat és végrehajtsa a további szükséges intézkedéseket.  Az Operaház főigazgatói pozíciójának betöltésére nyílt pályázatot írunk ki.

Felesége az üléstermben tudta meg férje kirúgását

Ókovács Szilveszter kirúgását Magyar Péter a hétfői plenáris ülésen is bejelentette, miközben az Operaház felesége az ülésteremben ült. Ókovács Szilveszter felesége, Máthé Zsuzsa, a KDNP országgyűlési képviselője. A TISZA frakció tapssal fogadta a Magyar Állami Operaház főigazgatójának elbocsátását. Ókovács Szilveszter felesége személyes érintettség kapcsán szót kért, felszólalásában azonban nem az ügy ismertetését adta elő, ezért a házelnök megvonta tőle a szót.

Ókovács Szilveszter pályafutása 

Ókovács Szilveszter pályafutását operaénekesként és énektanárként kezdte, később az Erkel Színház ügyvezetője, majd a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója lett. A televíziós szakmában is dolgozott. A Hír TV-nél műsorvezető volt, majd 2010-ben pedig a Duna Televízió vezérigazgatójává választották. 2011-ben tért vissza az Operaházhoz kormánybiztosként, majd 2013 januárjában nevezték ki az intézmény főigazgatójává.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Ókovács Szilveszter