Hétfőtől a kormány eltörölte a maszkviselési kötelezettséget. A főpolgármester azt kéri, aki teheti még egy darabig hordjon inkább maszkot a BKK járatain. A hétvégén csaknem 6 ezer új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon és 150-en haltak meg a vírus miatt. A Covid korántsem tűnt el az életünkből, nem árt résen lenni.
Nem kell maszk
A kormány bejelentése szerint a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat, vagyis hétfőtől nem kell maszkot viselni a zárt terekben, például az üzletekben vagy a plázákban, sőt a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is megszűnnek. Az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Visszahúzódó hullám
A kormányzati közleményben úgy fogalmaztak: a sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért a még meglévő korlátozások is megszűnnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Védettségi igazolás sem kell
Mától nem csak maszkra sincs szükség, de megszűnik minden olyan korlátozás is, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bármekkora koncert is tartható
Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés- táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámos szabadtéri rendezvényekre sem.
Karácsony Gergely szerint maradjon még a maszk
Karácsony Gergely a közösségi-oldalán azt kéri, hogy a kormányrendelet értelmében március 7-től ugyan nem kötelező a maszkviselés, aki azonban teheti, továbbra is hordja, védje az egészségét a maszkkal.
5852 új fertőzött a hétvégén
A koronavírus tájékoztatási központ friss adatai szerint az elmúlt három napban 5852 új fertőzöttet igazoltak az országban, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 805 898 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 150 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 436 emelkedett.
3,8 millióan kaptak három oltást
A beoltottak száma 6 397 455 fő, közülük 6 175 674 fő a második, 3 821 429 fő a harmadik, 225 507 fő már a negyedik oltását is felvette.
Majdnem 3 ezren vannak kórházban
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 632 325 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 129 137 főre csökkent. 2745 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 117-en vannak lélegeztetőgépen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Orbán Viktor – BPK-montázs