Ahogy azt itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon az elsők között megírtuk halálos késelés történt a 28-as villamoson. Egy 25 éves fiatalt a kutyája miatt ölték meg. A három tettes elmenekült a helyszínről, elfogták őket, ma bíróság elé álltak. Az egyik elismerte a bűnösségét, a másik kettő nem.

Leszúrták a villamoson

Nem lehetett már megmenteni annak a 25 éves férfinak az életét, akit 2020. április 3-án este szúrtak le a budapesti 28-as villamoson, a 8. kerületi Orczy téren. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kést rántott elő

Az áldozat egy barátjával és kiskutyájával utazott, amikor egy férfi piszkálni kezdte a törpepincsit. A kutya gazdája ezt szóvá tette, mire a férfi verekedni kezdett, majd kést rántott, és mellkason szúrta a fiatalembert. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Italért mentek

A vádirat szerint a hajléktalan életmódot folytató, 44 éves L. János és a 39 éves unokatestvére, D. Károly, valamint utóbbi akkori barátnője, a korábban prostituáltként dolgozó D. Éva születésnapot ünnepelt a gyilkosság napján. Miután elfogyott az italuk, elmentek a közeli dohányboltba, hogy feltankoljanak és cigarettát vegyenek.

Felszálltak a villamosra

Ezért a Kőbányai úton lévő villamosmegállóba mentek, majd felszálltak az érkező 28-as járatra. Ezen a villamoson utazott egy 25 éves férfi és a barátja is egy kistermetű kutyával. A felszállást követően L. János megállt, hogy megsimogassa a fiatal kezében lévő kutyát, majd gúnyos megjegyzéseket tett az állatra a társaival együtt.

Ököllel ütötte meg

A fiatalember felszólította a férfit, hogy az érvényben lévő járványügyi szabályokra is figyelemmel tartsa magát távol a kutyájától. L. János ennek hallatán kötekedni kezdett vele, majd a ruhájából előrántott késsel megindult felé. A megtámadott kutyás barátja ekkor felállt, hogy megvédje őt, de D. Károly ököllel úgy arcon ütötte, hogy visszaesett a székbe. A megrémült kiskutya elszaladt.

20 évet kaphat

A hétfői tárgyaláson az ügyész kijelentette: ha a vádlottak elismerik a bűncselekményt és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, akkor az emberöléssel vádolt L. Jánosra 20 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kér. A II. rendű vádlott, D. Károlyra 10 év börtönbüntetést, míg a III. rendű vádlott, B. Évára 2 év szabadságvesztést kér az ügyész, négy évre felfüggesztve.

Egyik vádlott elismerte

„Nem ismerem el a bűnösségemet. Majd a tárgyaláson elmondom, miért” – válaszolta kurtán-furcsán a bíró kérdésére az emberöléssel vádolt L. János (45). Bűntársa, D. Károly (37) is ragaszkodott a tárgyaláshoz, egyedül a harmadrendű B. Éva (31) ismerte be a bűnösségét – írja a Blikk.

Megfenyegették

„A villamoson volt egy kiskutya, amit L. János meg akarta simogatni. Ez a gazdájának nem tetszett – mesélte B. Éva a bírónak.” – Verekedés kezdődött. L. János kivett egy kést a zsebéből, maga elé tartotta, majd egy alkalommal megszúrta a gyereket. Aki kiabált, hogy segítség, hívjanak mentőt, meg fogok halni. Amikor L. Márk segíteni akart a barátjának, amit D. Károly megütötte őt. Amint a villamos megállt, elszaladtunk. Útközben János átadta nekem a kést, én pedig bedugtam azt a virágágyásba. Hogy miért vettem át a kést? Mert János megfenyegetett, hogy rejtsem el – válaszolta a bíró kérésére a nő.

Elszökött a kutya

A kutya annyira megijedt attól, hogy megtámadták a gazdáját, hogy elszökött. Az egész Budapest a halálra késelt Sz. Gábor kiskutyáját, Pepsit kereste. Pár nap múlva egy óvoda udvarán  találták meg a kutyát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A gyilkosság helyszínén készült felvétel – Forrás. MTI