Solymáron több ezren tapasztalták meg azt, milyen úgy élni, hogy a természetesnek vett vízszolgáltatás nincs többé. Nem folyik a víz a csapból, nem lehet mosogatni, fürdeni, vécét lehúzni. A szolgáltatók vízosztással megpróbálnak ugyan enyhíteni a helyzeten, de azt még a térség országgyűlési képviselője, Menczer Tamás is elismerte, hogy katasztrófahelyzet van és nem tudják mikor állhat helyre a 24 órás vezetékes vízszolgáltatás.

Rádöbbentünk, hogy sokáig így lesz

Szép és drága házak sorakoznak a solymári hegyoldalon. Az egyik csendes utcában egy narancssárga lajtos kocsi parkol az árnyékban. A környékről egymás után érkeznek az emberek kannákkal és ásványvizes palackokkal, hogy vizet vigyenek a családnak. „Kedd óta nincs víz. Minden előjel nélkül teljesen száraz csapra ébredtünk, szerencsére volt otthon pár palack ásványvíz azzal mostunk fogat és a gyerekek arcára is jutott. Először azt gondoltuk apró fennakadás, aztán rádöbbentünk, hogy ez sokáig így lesz” – mesélte portálunk tudósítójának egy 4 gyermekes édesanya. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fazékból öblítik a vécét

„Mi három napja 5 literes fazékkal löttyintjük le a vécét. El tudja képzelni, hogy egy családnál ez milyen macera?” – folytatja egy férfi, aki 20 literes kannákat töltet meg a lajtos kocsi vezetőjével, majd az autójába pakolja azokat. Az úr azt is elmonda, hogy a kannákért messzire kellett mennie, mert a környék boltjaiban hiánycikk lett.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Oda a komfortérzet

Solymáron kezd átalakulni az emberek élete. Hiába a százmilliókat érő ingatlan és a szép panoráma, ha egy házban nem működik a vezetékes vízellátás oda a komfortérzet. Nem lehet mosakodni, főzni, a mosógépet sem lehet bekapcsolni, a vécét nem lehet lehúzni. Az alapvető napi rutint kell újragondolni nagyjából háromezer embernek most Solymáron, de lehet, hogy más településen élőkre is ez a sors vár a nyári kánikulában.

Sorban állnak a solymáriak a lajtos kocsinál

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Fejlesztésre van szükség

Menczer Tamás, a térség országgyűlési képviselője a válsághelyzet élére állt. Szinte egész nap Solymárról jelentkezett be a Facebookon, sajtótájékoztatókat és polgármesteri egyeztetéseket tartott. A képviselő elmondása szerint víz van, de a vízhálózat nem bírja a terhelést, mert korlátozott a kapacitása, fejlesztésre van szükség. Ide kapcsolódik: Menczer Tamás szerint víz van, a hálózati kapacitás a kevés, de már jobb az együttműködés a vízművekkel

A honvédség is segít

Solymár vízellátása négy tározóból történik. Először a legalsóba kerül a víz, majd szivattyúkkal az egyre magasabban elhelyezkedő tározókba kerül. Mivel a vezetékes vízhálózatból nem lehet pótolni a tározókban lévő vizet, autókkal hordják oda. A fő gond, hogy a Kerekhegy településrészt ellátó, úgynevezett Kállai-tárolóba kevés víz jut fel. Menczer Tamás bejelentette, hogy a Honvédelmi Minisztérium autókat bocsájt a település rendelkezésére, hogy több víz kerüljön a tározókba.

Vízkormányzást vezettek be Solymáron

A képviselő szerint az autóval a tárolókba hordott víz el fog fogyni, ezért úgynevezett vízkormányzást vezetnek be. Ez azt jelenti, hogy mindig abba a tározóba visznek vizet, ahol a környéken élők a legrégebben találkoztak vezetékes vízzel. Az a cél, hogy sehol se alakuljon ki olyan helyzet, hogy 3-4 napig nincs víz a háztartásban.

Menczer Tamás beleállt a vízhiány ügyébe

Forrás: BPK-montázs

Nem tudni mikor áll helyre a vízszolgáltatás

Az egyik lakó kérdésére, hogy meddig maradnak Solymáron a vidékről, más szolgáltatóktól érkezett vízszállító autók, a képviselő azt válaszolta, hogy reményei szerint sokáig, igaz az ország más területein is hasonló helyzet kezd kialakulni, máshol is szükség lehet ezekre az autókra, de ő egyet sem fog elengedni, ha kell eléjük áll. „Nem tudom megmondani, hogy a 24 órás vízszolgáltatást vissza tudjuk állítani és nem is tudom megmondani, hogy ez mikor várható” – fogalmazott a Solymáron tartott sajtótájékoztatón, lakossági fórumon a képviselő.

Robbanásszerű a lakosságszám növekedése az agglomerációban

„A vízhiánynak az alapvető oka a lakosság robbanásszerű növekedése Solymáron és az egész agglomerációban. Az infrastruktúra fejlesztése nem követte le a népességszám növekedését és most a vízhiány kapcsán szembesülünk ezzel” – mondta Menczer Tamás. Arra a kérdésre, hogy ki a felelős azért, hogy nem fejlesztették az agglomeráció infrastruktúráját, a képviselő így válaszolt egy hölgynek: „Önre bízom a kérdés megválaszolását, azt tesz felelőssé, akit gondol, ha kívánja, tegyen felelőssé engem” – mondta a három hónapja hivatalba lépett országgyűlési képviselő.

Önkormányzati döntés volt a lakosságszám növekedése, nem a kormányzaté

Menczer Tamás hozzátette: Sem tíz, sem három éve nem a kormány döntött arról, hogy egy-egy település lakosságszáma mennyivel növekedjen, milyen területek legyenek belterületbe vonva, milyen területeket adjanak el. Ez mind önkormányzati döntés volt. A képviselő azt is elmondta, hogy sok polgármesterrel beszélt a népességszám növekedéséről és minden polgármesternek van egy története arról, hogy 10 évvel ezelőtt az ő elődje úgy adta el a település területeit, hogy a beruházótól nem kért járdát, víz,- és csatornahálózatot. A helyzet tehát nem pár nap alatt állt elő, ráadásul ennek sokkal több köze van az önkormányzatokhoz, mint a kormányhoz – fejtette ki a képviselő.

Egy másik lajtos kocsi Solymáron

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Már 11 településen vezettek be vízkorlátozást

Menczer Tamás képviselői körzetében eddig 11 településen vezettek be vízkorlátozást. A képviselő összehívta a polgármestereket, arra kérte őket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az emberek kevesebb vizet fogyasszanak, például ne töltsék fel a medencéiket, kapcsolják ki az automata öntözőrendszereket és csak keveset locsoljanak. Nagy kérdés, hogy valóban szolidárisak lesznek-e egymással az emberek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket se hagyd ki:

Kiemelt kép: Lajtos kocsi Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu