A Színház,- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkolni fognak, így csatlakoznak a diákok demonstrációjához, ha nem teljesítik a hallgatók követeléseit. Ezt csütörtökön jelentették be a diákok az egyetem főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatójukon.

A hallgatók ma levelet küldtek Palkovics László miniszternek, amiben arra kérték, hogy szólítsa fel a kuratóriumot a lemondásra. Amíg a kuratórium lemondása nem történik meg, nem állnak fent egyetemükön a tanév elkezdésének lehetőségei.

Fontos a témában, kattints a címre! Az SZFE-től az Országházig tartó élőláncot szerveznek az egyetemfoglaló diákok: annyi a tüntető, hogy dupla élőláncot kérnek a szervezők

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az SZFE bejárata – Fotó: BPK

A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben bejelentette, az egyetem dolgozói 2020. szeptember 9-én benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz.

„Az új alapítványi fenntartó által ránk erőltetett Alapító Okirat és SZMSZ olyan mértékben sérti egyetemünk autonómiáját, hogy ez előbb vezetőségünk és szenátusunk lemondását eredményezte, majd hallgatóink tiltakozásul elfoglalták az egyetemet. Mivel a fenti alapdokumentumok a munkavállalók érdekeit is sértik, az SzFE dolgozói a sztrájk eszközével csatlakoznak az autonómiáért folytatott küzdelemhez” – írták.

Ezek a követeléseik:

  • garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát
  • állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit
  • az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetem közössége határozhassa meg
  • az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátus képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg
  • garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait

Az egyetem a következő sztrájkbizottságot delegálja a kormánnyal történő tárgyalásokhoz: Csató Kata mesteroktató, Forgács Péter egyetemi docens, Karsai György egyetemi tanár, a doktori iskola vezetője, Németh Gábor egyetemi docens, Veszprémi Judit kommunikációs vezető.

Az eredménytelen tárgyalások esetén legkésőbb 2020. szeptember 21-től határozatlan időre sztrájkba kezdenek. A sztrájkhoz egyre többen csatlakoznak, az első napon 85-en tették meg ezt.

Ezeket a cikkeinket se hagyd ki! Kattints a címekre!

Kiemelt kép: Az SZFE bejárata – Fotó: BPK