Elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely szerint ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat – tájékoztatta az alapítvány kuratóriuma kedden az MTI-t.

„Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is” – olvasható a közleményben.

Mint írják, az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és – különösen a jelenlegi járványhelyzetben – a hallgatók és a dolgozók egészségét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

Vidnyánszky Attila – Forrás: Youtube

A közlemény kitér arra is, hogy szerintük az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült. „Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek, az alapítvány – ahogyan eddig is – készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival” – írták.

Hozzátették: az alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen szeretne véglegesíteni.

„Az alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét” – zárul a kuratórium közleménye.

Hétfőn éjszaka foglalták el az egyetemet a diákok

Ahogy korábban a BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hétfőn lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem teljes vezetése, mivel nem értenek egyet Vidnyánszky Attila kinevezésével. Az egyetem hallgatói és dolgozóinak egy része ugyanis mindezt politikai beavatkozásként értékelte. Hétfő este tüntetést szerveztek az épületnél.

Kedd reggelre pedig a hallgatók elbarikádozták a bejáratot a 8. kerületi, Vas utcai épületnél. Az előcsarnokban sátrak állnak, sokan ott töltötték az éjszakát, s láthatóan hosszabb tartózkodásra rendezkedtek be.

Alföldi Róbert is támogatja a diákokat

Alföldi Róbert is támogatja a megmozdulást. A művész a Facebook-oldalán biztosította erről az SZFE diákjait. „Teljes szolidaritásomról szeretném biztosítani fiatal kollégáimat! Ha bármi kell, szóljatok!… kaja, víz, takaró…. bármi. Nagyon sajnálom, hogy nem maradt más eszközötök, de büszke vagyok rátok, és arra is, hogy én is ezen az egyetemen tanulhattam. Hajrá Barátaim!” – olvasható a friss bejegyzésében.

Enyedi Ildikó nyílt levélben búcsúzik diákjaitól

Enyedi Ildikó rendező is beadta felmondását. Kedden drámai levélben búcsúzik diákjaitól. „Elsősorban nektek tartozom magyarázattal. Szerettem volna folytatni veletek mesterszakon a kezdeteknél felépített, öt éves ívet. Sok örömmel tevezgettük osztályvezető társammal, Gigor Attilával, mi férjen majd bele abba a két évbe. Ezt a mesterszakos osztályt már nem áll módomban elindítani – írta a rendező.

Kiemelt kép: Tüntetés a Vas utcában a SZFE előtt – Forrás: Indavideo