Barikádot állítottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem Vas utcai bejáratánál. Az aulában már sátrak is vannak, a diákok döntik el, melyik vezetőket, oktatókat engedik be és kiket tartanak távol az intézménytől.

A hétfő esti demonstrációt követően az épületben mintegy kétszázötvenen táboroztak le, sátrakat húztak fel az aulában, nem akarják az intézmény új vezetőit beengedni az épületbe.

Mi az oka ennek az egésznek?

Tulajdonképpen a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila miatt tört ki a balhé. Nemrég jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy a Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítványi formában működik tovább.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az alapítvány élére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Ezután minden döntési jogkört elvettek az intézmény vezetőitől és átadták azt az alapítvány elnökének.

Mi a gond az alapítványi működéssel?

Az alapítványi rendszerrel alapvetően az a gond, hogy az állam úgy csinál, mintha nem ő lenne a tulajdonos, a tulajdonosi jogokat átadja egy alapítványnak, ahol az állam által kinevezett emberek ülnek, így kizárólag az állam diktál – mondta Hiller István az MSZP oktatáspolitikusa hétfő este az ATV-ben.

Milyen jogokat vontak el az egyetemtől?

Az intézmény nem dönthet saját működési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe, nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét, nem választhatja meg az egyetem rektorát, nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

Tegnap az alábbi klip került fel a netre, ebben a volt hallgatók repelik el, hogy mi a bajuk azzal, ami most történik az intézményben.

https://www.facebook.com/noarhivatalos/videos/1693418587491942/

Az egyetem diákjai a hétfőu demonstráció után kedden egyetemfoglalással akarják megvédeni az iskola autonómiáját, eltökéltek, csak azt engedik be az épületbe, akit elfogadnak. Az alábbi videó a hétfő esti tüntetésen készült.

Szfe utcabál felszólalók:0:00 – Bodó Viktor7:33 – Hajdu Szbolcs17:44 – Molnár Áron

Posted by noÁr on Monday, August 31, 2020

Kiemelt kép: részlet noÁr videójából