10 napon belül halt meg egy 99 éves asszony és 65 éves lánya, mindketten koronavírus miatt hunytak el.  Tímea szerint nagymamája a kórházban kapta el a fertőzést, bár ezt sosem ismerték el,  ezért kellett édesanyjának is meghalnia.

„Szavak nincsenek arra, amit érzek. Düh és elmondhatatlan fájdalom. Tíz napon belül halt meg a 99 éves nagyim és a 65 éves anyukám”– mondja a szeretlekmagyarorszag.hu-nak Tímea, akinek külföldi otthonából kellett követnie a történteket.

Az idős asszonyt megműtötték

A nagymama majdnem 100 évet élt anélkül, hogy operációt végeztek volna rajta. Márciusban azonban kilyukadt a gyomra, ezért a Szent Imre kórházba vitték. Az életmentő műtétet is jól bírta, a hetedik napon mondták, hogy másnap mehet haza. Akkor viszont kiderült, lázas és tüdőgyulladása van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Ezen a napon zárták be a kórházat, többet nem lehetett látogatni. És ugyanezen a napon lett lázas édesanyám is, aki nagyit látogatta eddig.” – mondta a lapnak a fiatal nő.

Hazaküldték a 65 éves asszonyt

A 65 éves nő gyenge, étvágytalan volt és nehezen vette a levegőt, a láza 39 fok volt. Érezte, hogy baj van, nagyon akart koronavírus tesztet. Kétszer is volt orvosnál, de hazaküldték antibiotikummal, hogy ne aggódjon, ez sima influenza. Öt nap múlva agyvérzés-gyanúval került ő is a Szent Imre kórházba.

Fél napon át vizsgálták védőfelszerelés nélkül. Tímea szerint a koronagyanú mindenkit meglepett: „Amikor kiderült, hogy tüdőgyulladása van, improvizálni kellett, nem voltak felkészülve az elkülönítésére. 24 óra múlva kiderült, hogy pozitív, át is vitték a László kórházba.” – mesélte Tímea.

A nagymama még ezelőtt pár nappal meghalt. Tímea két húgát és nevelőapját is kórházba vitték. Kettőjük tesztje pozitív lett, bár nem voltak tüneteik. Az egyik lánynak viszont, hiába érezte, hogy beteg, nem sikerült a tesztje, mert ivott egy kis vizet előtte. Elfelejtettek neki szólni, hogy nem lehet.

Tímea édesanyja végig rossz állapotban volt, lélegeztetőgépen. Nyolc nap múlva ő is meghalt.

„A patológus szerint nem volt semmi baja édesanyámnak a koronán kívül” – állítja Tímea.

21 éve kigyógyult a rákból

A fiatal nő azt mondta a szeretlekmagyarorszagnak.hu-nak, hogy a halotti bizonyítványon is az áll, hogy alapbetegsége a koronavírus, amelynek a szövődménye volt a tüdőgyulladás, amelynek a következménye a vérmérgezés. Kísérőbetegségként jelölik meg a húgyhólyagrák miatti kezelést. Azt írja a formanyomtatvány, hogy ez az alapbetegségtől független dolog, de hozzájárulhatott a halálhoz.

Ezzel szemben az elhunytak nyilvános listáján, a koronavírus.gov.hu oldalon már alapbetegségként szerepel a rosszindulatú daganat. Tímea azt mondja, édesanyjának 21 évvel ezelőtt volt rákja, azóta gyógyultnak nyilvánították, semmiféle kezelést nem kapott.

A lap megkérdezte az operatív törzset, hogyan kerülhetett a halotti bizonyítványon csak kísérőbetegségként szereplő, 21 évvel korábbi rák a hivatalos oldalra, immár mint alapbetegség. Nem kaptak választ.

Ha tesztelik a nagymamát, lánya is túlélhette volna

Tímea azt sem érti, a nagymamája miért nincs a listán. Halála után az egyik orvos azt mondta neki, hogy nem kapcsolták össze, hogy az idős asszony és 65 éves nő rokonok voltak.

Tímea úgy gondolja, a nagymamája is fertőzött lehetett, és a kórházban elkapott koronavírus okozhatta nála a lázat és a tüdőgyulladást. Csak ez sohasem derült ki. Amikor az anyja tesztje elkészült, a nagymamája már napok óta halott volt. Ha pedig nagymamáját is tesztelték volna, akkor talán édesanyja is időben kórházba kerül, és túlélhette volna. A nő szerint az is elképzelhető, hogy édesanyja is megfertőzhetett kórházi dolgozókat, hiszen védőfelszerelés nélkül ápolták, mint ahogyan a nagymamáját is.

„A szeretteim a mulasztások és kezdeti fejetlenség áldozatai is”  – mondta Tímea a lapnak.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Árvai Károly