Elhunyt Répás Zsuzsanna, aki 2010 és 2014 között nemzetpolitikai helyettes államtitkár volt – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a közösségi oldalán.

Fontos szerepvállalás

Megemlékező bejegyzésében kiemelte: Magyarország sokat köszönhet Répás Zsuzsannának, mert ő volt az, aki a nemzetpolitikában mérföldkőnek számító 2010-es évet követően, a Nemzetpolitikai Államtitkárság létrejöttének legelső éveiben – majd azt követően is éveken át – szolgálta munkájával az összmagyarság ügyét, a külhoni magyarság és az anyaország közötti kapcsolatok erősítését. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagyon sokat kitett

Rendkívül sokat tett a mai nemzetpolitika alapjainak megteremtéséért, „számos ma is működő programunk, sikerünk fűződik a nevéhez” – méltatta az államtitkár Répás Zsuzsannát. Répás Zsuzsanna Budapesten született 1966. július 4-én.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Műszakira járt

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd több éven át középiskolai tanárként tanított. 1996-ban belépett a Fideszbe, 1998 és 2002 közt politikai főtanácsadóként dolgozott a Külügyminisztériumban, 2002 és 2010 között a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjánál a külügyi kabinet munkatársa, nemzetpolitikai kabinettitkár volt.

Államtitkár volt

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban 2010 és 2014 között helyettes államtitkár volt, majd 2014 nyarán két hónapig az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként is dolgozott.

Főosztályvezető

Répás Zsuzsanna 2015. március 2. és 2019. március 14. között az MMA titkárságának nemzetközi és határon túli ügyek főosztálya főosztályvezetője volt.

Vezetői tisztség

Később, 2019 márciusában visszatért a Külgazdasági és Külügyminisztérium kötelékébe, ahol előbb a nemzetközi szervezetek főosztályának vezetői tisztségét töltötte be, majd 2020 novemberétől nagyköveti rangban Magyarország Duna Bizottság melletti állandó képviselőjeként tevékenykedett, amely feladatkört egészen haláláig ellátta.

Díjak

Megkapta az erdélyi Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaság tiszteleti díját (2013), a Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját (2013), a Kincses Kolozsvár Egyesület által alapított Kincses Kolozsvárért díjat (2013), valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bocskai István-díját (2014) is. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának 2002 óta tagja volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Tragédia: leesett a lépcsőn a 2 éves Danika, már nem lehetett megmenteni az életét

Kiemelt kép: Répás Zsuzsanna – Forrás: YouTube