Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához. Több tízezer forint ingyenpénzt szerezhetsz, a pályázat pedig egyáltalán nem bonyolult.

Hétfőtől lehet pályázni

Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget. Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.

Munkába járás a kulcsszó

A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Maximum 150 ezer forint kérhető

A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük.

Csak online lehet pályázni

Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be.

30 napon belül fizetnek

Az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.

Környezetbarátabb lehetsz

A közleményben Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár kifejtette: az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatásával csökkenhet a kevésbé környezetkímélő közúti autóforgalom, tisztább és jobb minőségű lehet a levegő a településeken.

Javul az életminőség

Hozzátette, a pályázatnak köszönhetően, a támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatásúgáz-kibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi üvegházhatású-gáz kibocsátásának. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban – jegyezte meg.

Zöldíteni akarják a forgalmat

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megvalósításának fontos eleme a legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése is.

Kiemelt kép forrása: BKK