V. Naszályi Márta polgármester egy sajtótájékoztatón közölte, hogy 18 munkatársuk koronavírus tesztje lett pozitív. Ez öt százalékos fertőzöttségi arányt jelent az önkormányzat dolgozói között.

Az 1. kerületi önkormányzat megkezdte a polgármesteri hivatalnál és valamennyi intézményénél, cégénél dolgozó munkatársainak szűrését – jelentette be V. Naszályi Márta polgármester online sajtótájékoztatón. Hozzátette: a 360 munkatársból 18-nál találtak fertőzést az első szűrésen.

A fertőzöttek nem egy intézményből vannak, hanem eloszlanak az önkormányzat különböző cégei-intézményei között. Nincs tünetük, jól érzik magukat, van, aki már gyógyul, van, aki még az elején van a betegségnek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azokban az esetekben, ahol a fertőzött munkatárs kapcsolatba kerülhetett a kerületi lakókkal, ott a lakóknak is javasolták a szűrést. Arra a kérdésre, hogy az érintett lakók is kapnak-e ingyenszűrést, az Index azt a választ kapta, hogy ennek a szervezése jelenleg is folyik, attól függ, hogy belefér-e a rendelkezésre álló mérési kapacitásba.

A polgármester elmondta, hogy mostantól hetente szűrni fognak. Eddig mintegy ezer szűrést rendeltek meg, ami az első három hétre elegendő, a továbbiakban még kétezret fognak. Az önkormányzati képviselőket nem szűrték, csak a polgármestert és a két alpolgármestert, az ő teszteredményük negatív lett.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt