Meghalt egy férfi Kiskunlacháza, miután a temetőben megállt a szíve. A ott tartózkodó civilek megpróbálták újra éleszteni, majd egy arra járó orvos házaspár is segített. A doktorok eszköz és gyógyszer hiányában a szívmasszázson kívül nem sokat tudtak tenni. Mindeközben eltelt 35 perc, a mentők ugyanis ennyi idő múlva értek ki a helyszínre. A beteg 3 nap múlva a kórházban halt meg. Az eseten még a térségben élő fideszes országgyűlési képviselő is felháborodott. Budai Gyula az egészségügyi államtitkárhoz fordult. 

A temetőben lett rosszul 

2024. november elsején drámai események szemtanúi lehettek a kiskunlacházi temető látogatói. Egy Budai Gyula államtitkárnak írt levél szerint délután háromnegyed három körül egy helyi lakos rosszul lett, összeesett, és a keringése is leállt.A jelenlévők között orvosok is voltak, akikre szükség is volt, mert az értesített mentők csak 35 perc alatt érkeztek ki a beteghez. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megpróbálták életben tartani

A Hadházy Ákos független képviselő által is megosztott levél tanúsága szerint csak a két, az újraélesztést puszta kézzel megkezdő orvosnak volt köszönhető, hogy ez idő alatt a beteget nem vesztették el. Sajnos azonban a férfi néhány napon belül mégis meghalt. Az esetről beszámoló levélíró azt is megjegyezte: 2024. január 31-én befejezte működését a városban a négy és fél évvel korábban átadott új egészségház. A helyi lakos szerint: „A fenti eset megmutatta, hogy a jelenlegi ellátatlanság akár tragédiákhoz is vezethet.”

Hirdetés

 

 

 

Nem volt szabad autó a környéken 

Az esett miatt Budai tájékoztatást kért Takács Péter egészségügyi államtitkártól. Azt írta: „Mint kiskunlancházi helyi lakosnak, számomra is fontos, hogy az ilyen ügyekben naprakész információval rendelkezzek.” A fideszes képviselő érdeklődésére végül válaszolt az egészségügyért felelős államtitkár. Takács Péter azt írta: „A kiskunlacházi rosszullét időpontjában az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint sajnálatosan a közeli mentőegységek éppen foglaltak voltak (más betegeket láttak el), így a segítség messzebbről, a szokásosnál később érkezhetett meg.” Hangsúlyozta, hogy „a közterületi életmentés az Országos Mentőszolgálat feladata, ebben az új alapellátási ügyeleti rendszer nem hozott semmilyen változást”. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ráckevén működik az ügyelet 

Takács Péter azt írta, hogy a Pest megyei egységes orvosi ügyeleti rendszer tervezése során figyelemmel voltak a valós szükségletekre. Így alakult ki az a helyzet, hogy a térség háziorvosi ügyelete Ráckevén működik, „ahol a betegforgalom egy hatórás ügyeletben átlagosan 3,31 beteg”.

El van zárva a defibrillátor

A helyi lakos Budai Gyulának írt levelében azt nehezményezi, hogy ugyan a településen van defibrillátor, de az a művelődési házban van elzárva, így munkaszüneti napokon nem tudják használni. A levélíró azt javasolja, hogy a polgárőröket lássák el életmentő eszközökkel, hogy a hasonló esetekben nagyobb eséllyel legyen megmenthető az életveszélyes állapotban kerülő beteg. 

Sokára érnek ki a mentők 

A potenciálisan életveszélyes esetekhez nagyon sokszor több mint 25 perc alatt érkezik meg a mentő Budapesten. A legsürgősebb hívásoknál Magyarországon többniyre 11 perc, Nyugat-Európában  7-8 alatt ér ki a mentő – írta a napokban Kunetz Zsombor. Az egészségügyi szakértő az Országos Mentőszolgálattól kikért adatok alapján jutott erre a megállapításra. Győrfi Pál ezután azt nyilatkozta, hogy lejáratkampány folyik a mentősök ellen. A teljes cikket ide kattintva tudod elolvasni. 

Pátyi eset 

Tavaly augusztusban, saját születésnapi ünnepségén halt megy egy 66 éves férfi Pátyon. A férfit megcsípte egy lódarázs, először csak viszketni kezdett az alkarja, majd egyre gyengébbnek érezte magát. Barátai leültették egy székre, pár perc múlva azonban összeesett. A jelenlévők azt állítják, hiába hívták azonnal a mentőt, az csak több, mint 40 perc múlva érkezett a helyszínre a budakeszi orvosi ügyelet autójával együtt. Az esetről bővebben itt tudsz olvasni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció