Emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 28 éves férfival szemben, aki késsel támadt rá a volt élettársára tavaly októberben Óbudán. A támadásnak a négyéves közös gyermekük is szemtanúja volt.

Életveszélyesen megfenyegette a férfi

A férfi és a nő élettársak voltak, kapcsolatukból 2016-ban közös gyermek született. Az együttélésük során a kapcsolatuk megromlott, és külön költöztek. Ezután az asszony feljelentette a férfit, mert az életveszélyesen megfenyegette őt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A gyerek miatt találkoztak

A tragikus napon a férfi és a nő találkozót beszélt meg a férfi testvérének óbudai albérletébe. A találkozón az asszony láthatásra akarta átadni a közös gyermeküket, és itt beszélték volna meg a gyerek további elhelyezését.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szinte az egész család összejött

Az édesanya a szüleivel érkezett a házhoz, ahol az exe várta, majd felvezette őket a lakásba, ahol a férfi édesanyja és a közös gyermekük tartózkodott.

Az óvoda miatt vesztek össze

A találkozó során a férfi és a nő között szóváltás alakult ki, miután az asszony közölte, hogy a gyermeket az új lakóhelyéhez közeli óvodába szeretné átíratni.

Késsel szurkálta volt párját

A férfi ezért dühében ököllel arcon ütötte a nőt. A férfi édesanyja és a nő szülei megpróbálták megnyugtatni és lefogni a férfit, aki azonban kiszabadította magát, majd a zsebéből elővett késsel többször is megszúrta az exét a nyakán és a fején, miközben azt kiabálta, hogy megöli őt.

A nagyszülők hívták a mentőket

Ezt követően a nagyszülők közös erővel kitolták a lakásból a dühöngő férfit, és a lakás ajtaja elé állva megakadályozták, hogy oda visszatérjen, eközben pedig értesítették a rendőröket és a mentőket.

Elszökött a helyszínről

A késelő a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt, elfogására végül elfogatóparancs kibocsátását követően tavaly október 30-án került sor.

Életveszélyesen megsérült a nő

A nő sérülései életveszélyesek voltak. A támadott testtájékra, valamint a sérülések helyére, jellegére tekintettel csak a véletlenen múlt, hogy életben maradt.

Börtönt kért az ügyészség

A férfi a  négyéves gyermekük jelenlétében követte el a brutális támadást, súlyosan veszélyeztetve ezzel a gyermeke értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését. A főügyészség letöltendő börtönt kért a 28 éves férfire. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció