A Nemzeti Együttműködés Rendszere a NER az elmúlt években kitermelte a magyar milliárdosokat és a hozzájuk dörgölőző újgazdag réteget. Óriási pénzek mozognak ebben az állami forrásokon megtollasodott közegben, legtöbbjüknek egyáltalán nem nagy ügy felbontani egy üveg 600 ezer forintba kerülő luxuspezsgőt.

A NER-rendszer

A legelején érdemes tisztázni mit is jelent a NER, a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Orbán Viktor a 2010-es győzelme után jelentette be a NER megszületését, a politikai nyilatkozatot az országgyűlés kormánypárti képviselői szavazták meg, az ellenzéki pártok nemmel voksoltak.

Nemzeti nagytőkések

A rendszer gazdaságpolitikai lényege, hogy létre akarta hozni a nemzeti nagytőkés osztályt, amely majd a multikat kiszorítva új, prosperáló Magyarországot épít. Az elv talán visszanyúlik az 1800 években a reformkorba, amikor a leggazdagabb magyarok a magánvagyonuk felhasználásával építették, újították meg az országot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vagyonépítés

Az Orbán Viktor által kihirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerében meggazdagodott milliárdosok nem a saját vagyonukból építenek Lánchidat vagy Akadémiát, hanem pont fordítva: a közvagyon felhasználásával építik a magánvagyonukat.

Jól fial a rendszer

Az elmúlt egy évtizedben elképesztően sok pénz halmozódott fel a NER leggazdagabbjainak a bankszámláin és a hozzájuk közel kerülőknek is jól fialt a rendszer, szépen épülgetnek a magánvagyonok. Körülöttük pedig ott a NER pénzek lecsurranására és a valamilyen pozícióra áhitozók sokasága. Ennyi embernek találkoznia, beszélgetnie kell valahol.

Top 5 NER-es hely

A szerkesztőségünkbe beérkezett információk alapján összeállítottuk az öt legkedveltebb NER-es helyet a városban. Ha éppen a járványhelyzet miatt nincsenek bezárva ezek az éttermek, akkor ezeken a helyszíneken mindig lehet találkozni jól ismert NER-es személyekkel.

Top 1: Félix étterem és bár

Az egyik legújabb és talán legkedveltebb NER-es fészek az egykori Várkert Kaszinó épületében megnyitott Félix nevű étterem és bár. Az épület a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, Matolcsy Györgyhöz köthető, hiszen az MNB alapítványa vette meg 3 milliárdért, a felújításra pedig majdnem 1 milliárdot költöttek. Néhány éve azt mondták kortárs képzőművészeti kiállítóközpont lesz, mellékesen vendéglátó funkció is lesz benne. Most már tudjuk: a vendéglátás lett a legfontosabb.

Kaviár 50 ezerért

Előételnek akár egy kaviár szelekciót is kérhetünk 50 ezerért, ebben mindössze 50g kaviárt adnak palacsintával és tejföllel. Takarékoskodni a grillen sem lehet, mert a legolcsóbb csirkemell is 3700 forintba kerül köret nélkül.

Pezsgő 600 ezerért

A Félix azonban a pezsgőszerelmes NER-lovagok, üzlettársaik és szeretőik budapesti találkahelye lett. Az itallap szerint rengeteg ízletes francia pezsgőt kóstolhatnak a közbeszerzésektől megfáradt hölgyek és urak. Egy busásan fizető állami tender megünneplésébe simán belefér a 600 ezer forintba kerülő Dom Pérignon  (ejtsd: dom perinyon) elnevezésű 600 ezer forintba kerülő luxuspezsgő is.

Top 2: Four Seasons Hotel

A NER-esek közül sokan kezdik a napot egy jó reggelivel a Four Seasons Kollázs bárjában egy pohár pezsgő kíséretével. Itt egy magyaros tojásrántotta 5700 forint, mellé egy pohár pezsgő 7500 forintba kerül. Ha kenyeret is kérünk a rántottához és egy kávét is iszunk, akkor személyenként talán megáll 20 ezer forintból a reggeli.

Top 3: Kempinsky Hotel

Az Erzsébet téren áll a Hotel Kempinsky, a bejáratánál pedig mindig látni luxusautókat. A rejtőzködő milliárdosok verdái azonban a mélygarázsban bújnak meg, az 1500 forintos óradíj aprópénz. A hotel egyik kedvelt éttermét a néhai Andy Vajna nyitotta, azóta szívesen ugranak ide is be a NER-esek, de a fénye már kissé megkopott. A Nobuban egy könnyű ebéd minden extra nélkül már 7 ezertől elérhető, de az ízletes francia pezsgőért itt is mélyen a zsebbe kell nyúlni.

Top 4: Kiosk étterem

Az Erzsébet híd pesti hídfője közelében van a Kiosk étterem, amely azt írja magáról, hogy nagyvárosi találkozóhely. Egy NER-es hazafi itt ebédre rendelhet jófajta Gödöllői csirkét 4 ezerért és kortyolhat hozzá egy 8 ezres káli bort. A NER-esek egyik kedvenc pezsgője a narancssárga címkés Veuve Clicquot (ejtsd: vüv klikó) itt üvegenként 32 ezerbe kerül.

Top 5: Pomodoro étterem

Az olasz származású étteremtulajdonos és celeb, Gianni Annoni étterme szintén az egyik kedvenc NER-es hely a belvárosban. Sokan mesélhetnének arról, melyik médiavállalat hírigazgatója búcsúpusziszkodott a bejáratnál az egyik fontos kormánytaggal.

Munkaebéd 20 ezerért

Gianninál egy jó minnestrone levest már 1600 forintért lehet kapni, egy tengeri sügér pedig 5 ezerbe kerül. A takarékos munkaebéd itt kijön akár 20 ezerből, de ha egy kis Veuve Clicquot pezsgőt is kortyolnak hozzá, máris 30 ezerrel nő a számla. Ahol Don Perignon pezsgőt lehet kapni, ott közbeszerzéseket is ünnepelnek. Gianninál 190 ezer a legdrágább luxuspezsgőből egy üveg.

Máshová is járnak NER-esek

A listánk nem teljes, mindössze a beszámolók szerint a legkedveltebb öt NER-es helyet gyűjtöttük egy csokorba. NER-esekkel természetesen több belvárosi étterremben és bárban is lehet találkozni és az is igaz, hogy a listánkban szereplő helyeket a versenygazdaságban sikeres, nem állami és EU-s pénzteken megtollasodott üzletemberek is szívesen látogatják.

Kiemelt kép: Felix Kitchen & Bar – Forrás: felixbudapest.hu