4 ezer felett az új fertőzöttek száma és 604 beteg van lélegeztetőgépen – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel. A miniszterelnök szerint a katonák készenlétben vannak, az egyetemisták pedig a covid-gyanús betegeket is tesztelik.

Közel 100 halott

Orbán Viktor, tőle szokatlan módon, az elmúlt 24 óra legfrissebb koronavírus adatait jelentette be a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt mondta, 4440 új fertőzöttet igazoltak és 96 beteg halt meg koronavírus miatt.

7500 felett a kórházban ápoltak száma

Orbán Viktor azt is mondta, hogy 7512 embert ápolnak kórházban, közülük 604-en vannak lélegeztetőgépen. A csütörtökön közzétett adatok szerint a lélegeztetőgépen lévő beteg száma 24-el emelkedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még van szabad ágy

„Jelenleg rendelkezésre áll még 13594 szabad ágy a kórházi covid-osztályokon, illetve 1689 lélegeztetőgéppel ellátott ágy is. Közölte azt is, hogy 440 óvodát és 78 iskolát zártak be, emellett 525 iskolában rendeltek el részleges digitális oktatást” – mondta a miniszterelnök.

Mindenhol tesztelnek az egyetemisták

Az operatív törzs döntött arról is, hogy a tesztelésre kirendelt egyetemisták nemcsak a kórházi, szociális otthonbeli, illetve iskolai tesztelést végzik majd, hanem a többi covid-gyanús beteg ellenőrzésében is közreműködnek majd.

Készenlétben a katonák

Munkába állt az az 1150 katona is, akit a kórházi munkák támogatására vezényeltek át, és további 1150 honvéd áll készenlétben. 

Merkely Béla is elkapta a vírust

„Az elmúlt napokban a családom tagjai közül többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, és sajnos a hét elején az én PCR tesztem is pozitivitást mutatott, tegnap óta pedig már tüneteim is vannak”– írta csütörtök este Facebook-oldalán dr. Merkely Béla.

Tünetei is vannak

A Semmelweis Egyetem rektora hozzátette, így már saját tapasztalatból állíthatja, hogy ez nem csupán egy nátha, de még csak nem is egy influenza, hanem egy sokkal komolyabb fertőző betegség, amely teljes embert kíván a legyőzésére.

„Mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük a megfertőződést”

„Ennek okán mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük a megfertőződést! Hallgatóinkra nagy szükség van a járvány megfékezésére, hiszen mint egy orvos- és egészségtudományi egyetem növendékeit, fel kell készítenünk választott hivatásukra, s mint Semmelweis Polgárok, össze kell fognunk és együtt kell helytállnunk a pandémia leküzdésére!– írta a Semmelweis Egyetem rektora.

Kiemelt kép: