Bipoláris depresszióval küzd a Drága örökösök sztárja! Molnár Gusztáv hétfőn öngyilkossággal fenyegetőzött felesége gödöllői háza előtt. A színészt kórházba szállították, de másnap már kiengedték. Ezután beszélt jelenlegi állapotáról.

Öngyilkossággal fenyegetőzött

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, hogy Molnár Gusztáv öngyilkossággal fenyegetőzött, párja gödöllői háza előtt. Még a rendőröket is kihívták, mert a nő attól félt, valóban tragédia történik. A portál úgy tudja a pár veszekedett egymással, ezt követően Vivien közölte, hogy máshol alszik, erre reagálhatott Gusztáv drasztikusan. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt mondta az egyik közelben lakó

Az egyik közelben lakó is megszólalt, ő elmondta, először csak egy rendőrautót láttak, az egyenruhások bementek a házba, nem sokkal később azonban egy mentő is feltűnt, ami aztán el is szállította Gusztit. “Guszti nem volt túl jó állapotban, de Vivien is megviseltnek tűnt, szerintem sírhatott is.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Veszekedtek előtte

Állítólag Gusztáv és felesége, Vivien veszekedtek, majd a nő közölte, nem alszik otthon. A színész erre összeomlott és mondott olyanokat, amiket később kiderült, hogy nem gondolt komolyan, hiszen szereti az életet. 

Bipoláris depresszióval küzd

Gusztávot kórházba szállították, ahonnan kedden haza is engedték. „Mostanában sokszor vagyok magam alatt, bipoláris depresszióval diagnosztizáltak, ennek az az oka, hogy nyolc hónapja elvették tőlem a kisfiam, csak felügyelt kapcsolattartás lehetséges. Említettem itthon, hogy ennek nincs értelme, el kell dobnom az életemet.” – mondta a Blikknek az RTL klub sztárja.

Nehéz élethelyzetben van

A színész most egy Instagram posztban nyugtatta meg követőit, hogy jobban van, de szörnyen nehéz élethelyzetet él meg. 

Megszólalt a színész

„Igen pár napja megzuhantam. Túl sok rossz dolog történt meg velem. Sajnos van, aki nem mindig olyan erős, mint azt elvárják tőle. Én is ember vagyok és el tud szakadni a cérna. 8 hónapja élek egy nonszensz élethelyzetben. De most új erőre kaptam, és nem engedem be mostantól a rosszat az életembe. Csak a jóra koncentrálok”.

Gyerekbántalmazási ügy

A színész fejében nem először fordulhatott meg hasonló gondolat, ugyanis korábban beszélt  már hasonlóról a volt párja, Ildikó, aki azzal vádolta meg Gusztávot, hogy ittas állapotban bántalmazta a közös gyermeküket.

Gyámhivatali eljárás

Ezt követően Guszti többször is nyilatkozott, elmondta a saját álláspontját, valamint, hogy hónapok óta nem látta a gyermekét. A gyámhivatali eljárás még nem zárult le, Gusztáv egyébként az esetet követően több munkáját is elvesztette, ám az utóbbi időben úgy tűnt, rendeződnek körülötte a dolgok.

Megszólalt a rendőrség

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy volt intézkedés a színész és kedvese gödöllői otthonánál. “A járőrök 2022. május 2-án 21 óra 50 perckor jelentek meg egy gödöllői háznál, ahonnan egy öngyilkossággal fenyegetődző férfiről kaptak bejelentést. Bántalmazásról szóló jelzés, feljelentés nem érkezett, bűncselekmény gyanúja nem merült fel”.

Kiemelt kép: Molnár Gusztáv – Forrás: RTL klub