A nő a tiltott felvételeken kívül más okból is a hatóságok radarjára került. Lakásán jelentős mennyiségű kábítószert találtak. Ügye évekkel ezelőtt került felgöngyölítésre, most dőlt el a sorsa.

Megszületett az ítélet

2021-ben gyermekekről készült undorító felvételeket találtak a nyomozók egy szudáni nő telefonján. Budapesten bérelt lakást, ott nagy mennyiségű kábítószerre is bukkantak a zsaruk. Most kiderült, mire számíthat mindezekért. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már 2003 óta itt él Magyarországon

A nő 2003-ban kapott menekültstátuszt, azóta élt hazánkban. 2020 végén vetődött fel, hogy a személyazonossága kapcsán megtévesztette az idegenrendészeti hatóságot. Ekkor kezdődött meg a menekült státusz visszavonási eljárás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiderült, hogy más is van a rovásán

Az eljárás alkalmával az idegenrendészeti hatóság a nő mobiltelefonján olyan adatokat talált, amelyből arra lehetett következtetni, bűncselekményt követett el. Ennek következtében a szudáni nőt feljelentették a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál. A nyomozók ezután lendültek akcióba.

Megdöbbentő dolgokra derült fény

A nyomozók három darab, gyermekekről készült undorító videót találtak a nő telefonján. 2021 januárjában ezért lefoglalták a készüléket. Ezek a videók egy mobil alkalmazáson jutottak el a nőhöz.

Másoknak is küldött ilyen videókat

Már az ilyen videók tárolása is bűncselekmény, ám a nő itt nem állt meg. 2019 szeptemberében és októberében két felvételt más felhasználóknak továbbított. Ezen felül a nyomozás során további, a nőre nézve terhelő bizonyítékokat találtak.

Drogot találtak a lakásán

A nyomozók jelentős mennyiségű kábítószert találtak a külföldi nő Budapesten bérelt lakásában. Így egyszerre vádolták meg jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásával valamint az említett videók birtoklása és továbbítása kapcsán. Mindezek után nem számíthatott kedvező ítéletre.

A nő lakásán készült rendőrségi fotó

A rendőrség nagy mennyiségű kábítószert talált a nő lakásán – Fotó: Police.hu

Sokáig kell börtönben sínylődnie

A nővel szemben eredményesen emelt vádat a Budapesti 8. Kerületi Ügyészség. Az ítélet eredményeként 9 évig kell majd raboskodnia börtönben. Ezen felül 9 évre kiutasították Magyarország területéről.

Más büntetést is kapott

A nő soha többé nem dolgozhat a bíróság ítélete szerint olyan munkakörben, amely során kiskorúakkal kerülhet kapcsolatba. Az ügyészség ugyanakkor megjegyezte, hogy az ítélet nem jogerős. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rendőrség videója, ahogyan rendőrautóba ültetik a nőt

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu